A Česmad Bohemia szövetség beszámol arról, hogy a tagjaitól több bejelentést is kapott olyan bírságokról, amelyeket a német szervek állítottak ki a csatornanyílások fedelének nem megfelelő mérete miatt.
Az említett fedő meglétének a kötelezettsége, valamint egy lapáté csak azokra a járművezetőkre vonatkozik, akik egyes veszélyes árukategóriákat szállítanak (Szilárd és folyékony anyagok a 3, 4.1, 4.3, 8 vagy 9-es matricával). Az ADR-Egyezmény azonban a fedő méretét nem határozza meg, amelynek a feladata a veszélyes folyadékok csatornarendszerbe való jutásának megakadályozására szolgálnak.
A csatornanyílások fedelének mérete sehol nincs meghatározva (az ADR-Egyezményben – a szerk.). Sok járművezető visz magával fedelet különböző anyagokból a járművén különböző méretekben, és eddig nem volt semmi gond velük az ellenőrzés során. Egészen nemsokkal ezelőttig. Idén Németországban már többször találkoztunk az ellenőrző szervek azon véleményével, hogy a 80×80 cm-nél kisebb méretű fedelek nem elegendőek, mivel a németországi csatornanyílások nagyobbak is lehetnek. Ezért a 80×80 cm-nél kisebb csatornafedél nem felel meg a céljának.” – tájékoztat a szervezet.
Érdemes vitatkozni?
A Česmad Bohemia hozzátette, hogy vitatott, hogy a nagyobb fedél hiánya tényleg megalapozott jogsértés-e.
Nézhetjük az ügyet két oldalról. Az egyik nézőpont az, hogy az ADR-Egyezmény nem határoz meg semmilyen méretet a lefolyó szigeteléséhez, ami következtében tetszőleges szigetelést lehet használni, ami megfelel az Egyezmény által támasztott követelményeknek. A másik nézőpont azonban azt mondja, hogy a fedő célja, hogy a veszélyes anyagok ne kerüljenek a csatornahálózatba. Dacára a csatornák különböző méretének azonban az ADR-Egyezmény nem határoz meg egy univerzális méretet” – észrevételezi a szervezet.
A fentiekre való tekintettel a szövetség azt javasolja, hogy a német szervekkel való vitatkozás helyett szerezzünk be nagyobb fedőket.
Amíg a büntetés a nem megfelelő felszerelésért néhány tíz euró lehet összesen, ha a veszélyes anyagok bekerülnek a csatornahálózatba, a céget sokkal komolyabb következmények terhelhetik – figyelmeztet a Česmad Bohemia.