Fehéroroszország eltörölte a tranzitra vonatkozó szigorításokat

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

3.07.2020

Július elejével Fehéroroszország eltörölt minden tranzitkorlátozást a közúti forgalomban, amelyet három hónapja vezetett be a COVID-19 járvánnyal kapcsolatott fenyegetettség miatt – számol be az ottani közlekedési miniszter.

Március 19-én Fehéroroszország hatóságai egy sor korlátozást vezettek be, amelyeknek a célja a koronavírus terjedésének kockázatának minimalizálása volt. A járművezetők csak megadott helyeken állhattak meg pihenni és tankolni, ezeknek a helyeknek az elhagyása pedig tilos volt. Ezen felül a járművezetőknek el kellett hagyniuk az országot a legrövidebb úton, nem később, mint a Fehéroroszország területére való behajtást követő napon.

Július 1-jétől a fehéroroszországi közlekedési minisztérium rendeletének értelmében valamennyi szigorítás feloldásra került. A határon nem fognak navigációs plombákat sem felszerelni, amelyeket azon cégek teherautóira szereltek, amelyeknek a járművezetői megszegték a járvány alatt a tranzitra vonatkozó szabályokat.

Tehergépjárművek közlekedésének korlátozása Fehéroroszországban

Mától Fehéroroszországban érvénybe lép a tehergépjárművek nyári forgalomkorlátozása. A közlekedési tilalom azokra a járművekre vonatkozik, ahol az egy tengelyre eső nyomás meghaladja a 6 tonnát, és csak 11 és 20 óra között érvényes azokon a napokon, amikor a hőmérséklet meghaladja a 25 Celsius fokot. 

A tilalom nem érvényes a következőket szállító járművekre: élő állatok, virágok, humanitárius segélyszállítmányok, bitumen és beton, veszélyes rakományok, vetőmag, tej, tejtermékek stb.

A korlátozások nem érvényesek a fizetős utakon és autópályákon, az M14-es úton Minszk körül és az R-80-as út 0-15 kilométerszervénye között Szloboda és Papernya között.

Photo:Wikimedia Commons

Címke