Feljavították a rakomány-követő appot; minőséggaranciát is adnak

Az amerikai Four Kites láthatósági platform új, javított eszközt tesz elérhetővé a rakományok követéséhez és az ellátási lánc résztvevői közötti kommunikációhoz.

A cikk olvasási ideje 3 perc

„Nagyon örülünk, hogy a piac számára rendelkezésre bocsájthatjuk ezt a két új eszközt, amelyek nagyobb együttműködést, kommunikációt és végül, több értéket tudnak biztosítani” – mondta el Matthew Elenjickal, a FourKites alapítója és elnöke.

Az új eszköz válasz a növekvő keresletre a logisztikai szolgáltatások iránt, amelynek következtében az ellátási láncok láthatósága lett a lenni vagy nem lenni kérdés a modern ellátási láncokban – állítja a cég. A FourKites szerint a kommunikáció és a problémamentes kapcsolat a fuvarozók és a megbízók között sohasem volt annyira lényeges, mint ma.

Az érdemi információ egy helyen

Az egyik említett eszköz az Instant Messenger, amely a megbízók számára lehetővé teszi a közvetlen csevegést a fuvarszervezőkkel és a fuvarozókkal. Ez pedig az ellátási lánc különböző szereplőinek lehetővé teszi az információ áttekintését és annak megosztását, és a közös problémamegoldást valós időben.

A FourKites platform elhagyása nélkül a feladó részlegek munkatársai, valamint a raktári dolgozók következik az érdemi adatokat és az információt, amely hatással van a küldeményre és a szállítmányra – mindezt egyhelyben. A felhasználók megoszthatják a dokumentumokat, fényképeket és a megjegyzéseket minden rakománnyal kapcsolatban, és online munkacsoportokat is létrehozhatnak, és ellenőrizhetik az azokhoz való hozzáférést.

Alkalmazás a járművezetők számára

A FourKites szerint a CarrierLink a leggyakrabban letöltött láthatósági alkalmazás a járművezetők számára. Jelenleg javított navigációval rendelkezik, amely segít kiválasztani az optimális útvonalat; lehetőséget ad a bejelentkezésre (check-in) a mobiltelefonon keresztül; új lehetőséget ad a találkozók és szállítási idők módosítására, de megjegyzések, feljegyzések mellékelésére is a rakományokhoz, és dokumentumok feltöltésére is. Ezen felül az alkalmazásba újításokat is beépítettek, mint például az út közbeni kényelmi szolgáltatásokkal kapcslatos újítást, az út menti különböző helyek értékelése, és egy javított térkép az üzemanyagtöltő állomásokról.

Az amerikai Cardinal Health, egy egészségügyi termékek logisztikájával foglalkozó cég, és a német Bayer magas rangú képviselői is dicsérik a FourKites új eszközét.

Josh Dolan, a Cardinal Heath globális logisztikai részlegének elnökhelyettese azt mondta, hogy „segített egyszerűsíteni és felgyorsítani a felrakodást, és javítani a kommunikációt a Cardinal Health és a partnerek között”. Edmund Jager, a Bayer EMEA-területi disztribúciós vezetője azt az előnyt emeli ki, amely lehetőséget ad „követni a termékeket pernyi pontossággal, valós időben, és annak a lehetősége, hogy az ügyfélnek pontos részleteket lehet mondani a célba érkezés idejéről”.

A FourKites bejelentette a közelmúltban a piacon az első Követési Minőséggaranciát. A cég szerint ez biztosítja a „legmagasabb minőséget az ellátási láncok adatainak területén, garantálva a valós idője láthatóságot, valamint az előre jelzésekre épülő adatokat a rakományok akár 90%-ának esetében is – az útvonal elejétől a végéig, a szállítás minden területén, helytől függetlenül”.

Címke