TransInfo

Fuvaros sztrájk lesz Oroszországban – ügynöknek nyilvánította a fuvarosok szövetségét az orosz igazságügy

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az orosz igazságügyi minisztérium bejegyezte az Orosz Fuvarozók Szövetségét (OPR) a külföldi ügynökök nyilvántartásába. A szabályozásnak megfelelően erre a listára azok a nem kormányzati szervezetek (NGO) kerülnek, amelyek valamilyen formában pénzt kapnak külföldről. Ami érdekes ebben az ügyben, hogy a OPR nem kap.

A Minisztérium a döntését pénteken, december 1-jén közölte a honlapján.

„A „társadalmi szervezetekről szóló” szövetségi törvény alapján 2017.12.01-jén a külföldi ügynökök szerepét betöltő társadalmi szervezetek nyilvántartásába jegyezték be az OPR-t”- így szól Oroszország Igazságügyi Minisztériumának közleménye.

” Nem értem ezt a döntést. Nincs semmiféle kapcsolatunk a külföldiekkel” – mondta Andriej Bażutin, a szövetség elnöke az Interfax hírügynökségnek adott interjúban.

És habár a fuvarozók szövetsége nem kap semmiféle külföldi támogatást, a hatóságok nagyon hamar meghozták a döntésüket. Érdekes egybeesés, hogy a szervezet ellenőrzése és az ügynökök listájára történő bevezetésük nem sokkal azután történt, hogy a szervezet bejelentette a fuvarozók sztrájkját.

A kormány válasza a fuvarozók tüntetéseire

Az OPR egy 10 ezer fuvarozót és hivatásos sofőrt egyesítő szervezet az egész országból. Ez év márciusában országos sztrájkot kezdeményezett, amely kudarccal végződött. Nemrég azonban a vezetők újabb tüntetést jelentettek be, mely december 15-25 között fog zajlani, amennyiben a Föderáció hivatalai nem kezdenek tárgyalásba velük. Ilyen módon próbálja kiharcolni a szakma többek között az útdíj és a közlekedési adó eltörlését.

Fotó: Pixabay