TransInfo

Hamarosan véget ér a kamionstop felfüggesztése több német tartományban

A cikk olvasási ideje 2 perc

Augusztus végén 10 tartományban véget érnek a lazítások a közlekedési tilalmak terén, amelyeket a helyi kormányzatok vezettek be és hosszabbítottak meg a koronavírus-járvány miatt. Az ágazat azon elmélkedik, hogy meghosszabbításra kerülnek-e. Ezzel kapcsolatban szólalt meg az egyik szövetségi állam közlekedési tárcájának szóvivője. 

A tehergépkocsik közlekedési tilalma vasár- és ünnepnapokon Alsó-Szászországban, hasonlóan 9 másik tartományhoz nem érvényes a COVID-19 járvány miatt idén augusztus végéig. A korlátozások felfüggesztése volt hivatott garantálni az ellátási láncok folytonosságát, és a legfontosabb áruk áramlását a koronaválság alatt.

Se a szállítmányozási ágazat, se a cégek nem jelezték, hogy ki akarnák terjeszteni ezt az eszközt, így a kivétel kiterjesztésére kevés az esély” – mondta Eike Frenzel, Alsó-Szászország Közlekedési Minisztériumának szóvivője a „Hannoversche Allgemeine Zeitung” lapnak adott nyilatkozatában.

Nem ez lenne az első tartomány, amely lemond a korlátozások felfüggesztéséről. Idézzük fel, hogy korábban a korlátozások felfüggesztésének – amelyek régiótól függően május 31. és június 30. között jártak le – meghosszabbítása ellen döntöttek az alábbi tartományok: Baden-Württemberg, Bajorország, Berlin, Brandenburg, Hessen és Szászország.

A német Szövetségi Közlekedésért és Digitális Infrastruktúráért Felelős Minisztérium(BMVI), valamint a német Szövetslgi Áruszállítási Hivatal (BAG) által közzétett információ szerint a közlekedési tilalom lazítása az alábbi tartományokban ér végét ezen hónap végén::

Bréma (augusztus 30.),

Alsó-Szászország (augusztus 31.),

Hamburg (augusztus 31.),

Mecklenburg-Elő-Pomeránia (augusztus 31.),

Rajna-Pfalz (augusztus 30.),

Észak-Rajna-Vesztfália (augusztus 31.)

Schleswig-Holstein (augusztus 31.),

Szász-Anhalt (augusztus 31.)

Türingia (augusztus 31.).

A változásokról továbbbra is tájékoztatjuk Önöket.

Fotó: Trans.INFO

Címke