Így oldja meg az Csalagút, hogy ne legyen torlódás Nagy-Britannia felé 2021-ben

A cikk olvasási ideje 3 perc

Brexitre való felkészülés jegyében a Csalagút új szolgáltatást vezet be „Eurotunnel Border Pass” néven. A célja a határátlépés megkönnyítése a szigetek felé a Brexit átmeneti időszaka után. 

Az Eurotunnel Border Pass a határátlépéshez szükséges információcserét szolgálja a fuvarozó és az Euró-alagút között, majd az Euró-alagút és a határőrizeti szervek között. A szolgáltatás biztonságos és digitalizált, a járművezetőnek pedig ki sem kell szállnia a vezetőfülkéből, sőt, fel sem kell mutatnia semmilyen dokumentumot a határra való megérkezéskor.

Az Euró-Alagút üzemeltetője az átengedést a határon, mint egy „virtuális pénztárcát” mutatja be, amelyben a fuvarozók vagy a járművezetők minden szükséges információt tárolhatnak, amely szükséges a teherautó számára, hogy átlépje a határt 2021. január 1-je után. Ez vonatkozik a szállított áruk vámbejelentésére, de az egészségügyi és növényegészségügyi információra is, a jármű igazolására és adataira (rendszám) Nagy-Britannia és Franciaország hatóságainak számára elfogadható formában.

Az Eurotunnel Border Pass működése

Amikor a teherautó odaér az Euró-alagút termináljához, behajt az ún. box-utcába, amely az Euró-alagút szerint „elengedhetetlen lépés” a naponta 5.000 teherautó számára, amelyeket a Le Shuttle Freight szállít. Amikor a teherautó már a box-utcában van, a rendszámot automatikusan leolvassa a terminállal összeköttetésben álló speciális technológia.

Kapcsolat a hatóságokkal

Az Euró-alagút azt állítja, hogy a virtuális pénztárca integrálva van Nagy-Britannia és ez EU valamennyi érintett intézményével. A teherautó áthajtása után a virtuális pénztárcában tárolt adatok biztonságos úton elküldésre kerülnek valamennyi felelős szervezethez: a HMRC-hez (az Egyesült Királyság vámszervei), a DEFRÁ-hoz (Környezeti, Élelmiszerügyi és Vidéki Tárca) Nagy-Britanniában és a DGDDI-hez (Vám- és Közvetett Adók Főigazgatósága), valamint a Földművelésügyi Minisztériumhoz (DGAL) Franciaországban.

Christian Dufermont, az Euró-alagút fuvardíjakért felelős igazgatója úgy látja, hogy a rendszerük a fuvarozók és a teherautó-vezetők számára a „leggyorsabb s a legkönnyebb” módszert kínálja a határ árukkal való átlépésére Nagy-Britannia irányába.

Az ügyfeleink látják, hogy 2021. január 1-je a változások napja lesz. Létrehoztuk az Eurotunnel Border Pass-t, hogy maximálisan leegyszerűsítsük számukra a határ átlépését és ők ezt lelkesedéssel fogadták. Az elmúlt négy évben a célunk nem változott: szeretnénk továbbra is a leggyorsabb és legkönnyebb módját kínálni a La Manche-csatornán árukkal való átkelésnek, függetlenül a körülményektől” – jelentette ki Dufermont.

Fotó: Eurotunnel

Címke