A bíróság Veronában egy olyan járművezető ügyében hozott ítéletet, akit 52 euró bírsággal sújtottak az EK 165/2014, tachográfokról szóló rendeletének 34. cikk 3. és 5. bekezdésének megsértése miatt. Ezek az előírások szabályozzák a tachográfban használatos vezetői kártyák és korongok használatával kapcsolatos kérdéseket, különösen a járművezető menet- és pihenő idejére vonatkozó adatok beadására vaó tekintettel.
A veronai rendőrség véleménye szerint a járművezető nem helyesen alkalmazta a tevékenység kiválasztását, mert nem táplálta be az “egyéb munkára” vonatkozó adatokat a berendezésbe. A valóságban a járművezető tevékenységét mutató adatok azt mutatták, hogy ezek a tevékenységek nem kerültek rögzítésre, hogy megkönnyítsék az ellenőr számára a járművezető munkaidejének értelmezését (a 2002/16/EK irányelv 3. cikk a. és b. pontjai értelmében).
A kamionos így bírságot kapott, amely ellen fellebbezett, és az ügy a bíróság elé került – számol be az uominietrasporti.it olasz közlekedési portál.
A veronai bíró ítéletében megállapította, hogy a fenti rendelet nem teszi kötelezővé a járművezető számára a tevékenység-választó használatát, hanem mindössze feljogosítja arra, hogy más tevékenységet írjon be, mint amit a tachográf automatikusan kiválasztott, amikor a járművezető ténylegesen az adott tevékenységet végzi.
Ugyanezzel a veronai bíró megerősítette a rimini bíró (292/2019) ítéletét, aki kijelentette, hogy a járművezetőnek lehetősége kell, hogy legyen kézzel kiválasztani többféle tevékenységet, amely a járműre érvényes a nap során (munka, elérhetőség vagy szünet/pihenő).
Mindkét bíróság kiemelte, hogy itt a lehetőségről van szó, nem kötelességről, ami azt jelenti, hogy az olasz szervek hibásan értelmezik az előírásokat.
A járművezető bírsága visszavonásra került, a bírósági költségek pedig kompenzálásra kerültek.









