Fotó: politi.dk

Két járművezetői kártya és számos szabálysértés – a bírság majdnem 10 millió forintra róg

Csalás egy második járművezetői kártyával, valamint a munkaidő és a pihenőidő megsértése miatt egy járművezető nagy bajba került Dániában. A rendőrség nem csak súlyos pénzbírságot szabott ki rá, de az ügy bíróság elé is kerülhet.

A cikk olvasási ideje 1 perc

Január 15. és január 21. között az észak-jütlandi (Tungvogncenter Nord) rendőrség teherautó-ellenőrző egysége számos ellenőrzést végzett.

Az akció utolsó napján a rendőrök megállítottak egy lengyel teherautót, amelynek sofőrjéről kiderült, hogy sok minden nyomja a lelkiismeretét. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a lengyel két járművezetői kártyát használt. A második kártyát az elmúlt 28 napban 10 alkalommal használta, amiért a rendőrség 10 bírságot szabott ki.

Ezen túlmenően a férfi rendszeresen túllépte a munka- és pihenőidejét (12 jogsértés), több napon keresztül folyamatosan 7-8 órát vezetett. A napi pihenőidejét is többször 5 órára rövidítette.

Az összes jogsértésért a hatóság 27 ezer korona (kb 1,3 millió forint) bírságot szabott ki a sofőrre. A fuvarozót viszont 175 ezer korona (kb. 8,3 millió forint) bírsággal fogják büntetni.

Ezenkívül fennáll annak a lehetősége, hogy az ügyet a teljes körű kivizsgálás után továbbítják az ügyészségnek, amely állást foglal a 10 hamisítással kapcsolatos büntetőeljárásban – számolt be róla a dán rendőrség.

 

Címke