TransInfo

Lengyelország: a nagyothalló személyek is vezethetnek teherautót is! Azért vannak kivételek

A cikk olvasási ideje 2 perc

„A teljes vagy részleges halláskárosodás nem jelent egészségügyi ellenjavallatot a járművek vezetéséhez való jog megszerzésére, vagy a visszavonására” – a lengyel politikusok véleménye szerint. Október elsején hatályba lépett az a törvény, amely szerint a siketek többsége megpróbálhatja, többek között C kategóriájú vezetői engedély megszerzését is.

A siketség vagy a halláskárosodás már nem lesz akadálya annak, hogy arról álmodjon valaki, miszerint egy nagy méretű jármű kormánykereke mögé üljön.

Azért vannak kivételek

– a siketek továbbra sem lehetnek buszvezetők.

Ez azért van így, mert a buszvezetők esetében a sofőrnek tudnia kell szabadon kommunikálnia a szállított utasokkal” – olvashatjuk a törvény bekezdésében. A C1 vagy C kategóriájú képesítést nem kaphatják meg azok a sofőrök, akiknek nincs B kategóriás jogosítványuk, vagy 2 évnél rövidebb ideje rendelkeznek vele.

Sőt, lehetőség lesz arra is, hogy a C. vagy C1. vezetői engedélyhez tartozó jogokat visszavonják olyan személyeknél, akik baleset miatt a hallásukat olyan mértékig elvesztették, hogy az egy méteren belüli beszédet, például hallókészülékkel vagy halló implantátummal nem képesek meghallani – egy évvel a baleset bekövetkezte után sem.

A jogalkotók még a vizsga gyakorlati részének megtételénél is segítséget szeretne nyújtani a siketeknek – joguk van jeltolmácsot kérni, ami ingyenes. 

A lengyel köztársasági elnök májusban írta alá a törvénymódosítás tervezetét.

Fotó: Jonas Bergsten/ Wikimedia commons

Címke