Előző cikkemben már írtam arról, milyen feltételek mellett van esélye annak, hogy a Független Államok Közösségébe irányuló áruszállítás gyümölcsöző vállalkozás legyen. A sikeres kaland előfeltétele, hogy pontosan tudjuk mit, hol és mikor szeretnénk tenni, milyen eredményt várunk el és milyen mérföldkövek mentén haladunk, milyen pénzügyi kockázatot vagyunk képesek vállalni.
Kockázatok vannak.
Viszont vannak valós és vélt veszélyek is. Valós veszély szolgáltatói oldalon a szállítmány elvesztése, melynek hátterében azonban a szervezett bűnözés áll. Szemben a nyugat-európai térséggel, ahol sokkal gyakoribb az ún. dézsmálás esete és a pillanat szülte tolvajlás. Nyugat-Európában jellemzően a kurrens, gyorsan pénzé tehető, de inkább értékes szállítmányokra utaznak. Nem feltétlenül konkrét szállítmányra, csak a parkolóban pihenőjét töltő tehergépjárműre utaznak. Megvágják a ponyvát és amit elérnek, mozdítanak a pótkocsiról. Ez lehet egy pár elektromos kerékpár, egy tucat tévékészülék, néhány doboz csokoládé vagy rágó. Jellemzően azzal, hogy megvágják a ponyvát és megdézsmálják az árut több kárt okoznak minden érintettnek, mint maga az eltulajdonított áruk értéke. Feljelentés, vizsgálat a szolgáltatónál, a megrendelőnél, akciótervek a jövőbeni elkerülés érdekében, biztosítói ügyintézés, pótkocsi javítása, arculatvesztés stb. Orosz viszonylatoknál ezzel szemben sokkal jellemzőbb, hogy a teljes szállítmányt eltulajdonítják. Avatatlan szemnek még úgy is tűnhet, hogy magát a tehergépjárművet is ellopták, hiszen teljesen nyoma vész. A háttérben a szervezett bűnözés áll, mely elsősorban karácsony és húsvét előtt a legaktívabb.
Bevett módszer a felvásárlás – a végére minden hamis
Egy bevett módszer szerint alapvetően jól menő, jó hírnevű, de például utódlási gondokkal küzdő, pár tehergépjárműből álló flottát üzemeltető magánvállalatokat vásárolnak meg és adnak el többször annak érdekében, hogy a maffia mindvégig láthatatlan maradhasson. Igyekeznek a szálakat minél messzebb, minél távolabbi országokba vezetni. Teszik mindezt annak érdekében, hogy még ha valaki el is indul a felgöngyölítés útján, az időtényező, a bürokrácia és a korrupció miatt biztos kudarcot valljon. A végére a vállalkozás összes papírja hamis – tehergépjárművek papírjai, rendszámok, biztosítások – ; a telefonszámok, email címek, egyebek addig élnek, míg a szállítmányt az adott vállalat fel nem vette, utána viszont elérhetetlenek. Az eredetihez megszólalásig hasonlító okmányokat lát a szállítmányozó, útlevelet a sofőrről, képpel, rendszámot, tehergépjármű típust – a gond az, hogy ez mind hamis. És akkor így ez a pár tehergépjármű rövid idő alatt, pár hét leforgása alatt szó szerint végig rabolja Európát, visznek, amit tudnak, sokszor tíz-ezer Euró érték alatt is, csak könnyen és gyorsan eladható legyen. Környező országok feketepiacán talál így gazdát olcsón ablakmosó, mosószer, hajfesték, autógumi és borotvapenge.
Félelmetes egyébként, hogy ezek a fantomcégek, természetesen új köntösben újra meg újra felbukkannak. Sikerült már úgy kiszűrni csalókat, hogy feltűnt egy jellegzetes arcú sofőr és visszakerestem régi adatokat. Ekkor fény derült arra, hogy fél éve még más néven próbálkozott, egy másik cégnél. Bevallom, sikerült is csapdát állítani és a rendőrség lekapcsolta „in flagranti” – rengeteg hamis rendszámot és útlevelet találva az autón.
A jelenség teljes Európát érinti, mint említettem van két csúcs minden évben, de apró, preventív módszerekkel, a józanság megtartása mellett bármely felkészült szolgáltató képes akadályt gördíteni a bűnözők útjába.
A Matrjoska nyomában következő részében arról írok, milyen ismérvei vannak egy professzionális, orosz szállítmányozási megoldást kínáló szolgáltatónak.
A Matrjoska nyomában avagy nemzetközi szállítmányozás a FÁK-ban – 1. részében a Oroszországról, mint kitörési pontról olvashattak, és arról, hogy mire van szükség ahhoz, hogy az orosz fuvarozás jól sikerüljön.
A szerző a BI-KA Logisztika Kft
üzletfejlesztési osztalyvezetője.
Fotó: Pixabay