TransInfo

A fotó illusztráció. Forrása: Polizei Emsland

Mélyen aludt a kamionos, miközben filmbeillő rablás és üldözés folyt a kamion körül

A rendőrség letartóztatott két tolvajt, miután tetten érték őket egy Granada melletti ipari területen, Spanyolországban. A két elkövető egy teherautót rabolt ki, miközben a kamionos aludt.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az eset a múlt héten történt Atarfe (Granada tartomány) egyik ipari övezetében. A kamionos a parkolóban aludt a járműben, mivel arra várt, hogy másnap reggel lerakodják. Ez idő alatt teherautóját négy ponyvametsző vette célba. A tolvajok közvetlenül a teherautó mellé parkoltak le, ügyesen felhasították a ponyvát, és „szinte nesztelenül” kezdték el az árut az utánfutóról a furgonukra pakolni, írja a La Vanguardia spanyol napilap.

Mindeközben a jármű vezetője aludt, egyáltalán nem volt tudatában a helyzetnek. Szerencsére az ipari zónát a rendőrség különítménye járőrözte. A rendőröknek az egyik teherautó melletti furgon hamar feltűnt és gyanakorni kezdtek, hogy bűncselekményről van szó.

Amikor odaértek, a négy tolvaj elhagyta a holmiját és menekülni kezdett. A rendőröknek két elkövetőt sikerült elfogniuk és letartóztatniuk.

A kisteherautó átvizsgálása után a rendőrök megállapították, hogy a jármű a két letartóztatott közül az egyiké, benne négy nagy zsák élelmiszer és négy elsősegélynyújtó doboz.

Az őrök ezután felébresztették a megrongált teherautó sofőrjét, és közölték vele, hogy rablás áldozata lett. A kamionos megerősítette, hogy a táskák és az elsősegély-készletek az általa szállított áruk részét képezik.

„A rendőrség azon dolgozik, hogy azonosítsák a két másik tolvajt, akiknek sikerült megszökniük. A két fogvatartott pedig erőszakos rablás feltételezett elkövetőjeként áll bíróság elé – írja a „La Vanguardia”.

Címke