
Módosul a nemzetközi fuvarozásra vonatkozó TIR vámegyezmény
A nemzetközi fuvarozásra vonatkozó vámegyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta meg az Országgyűlés kedden.
A cikk olvasási ideje 1 perc
A nemzetközi fuvarozásra vonatkozó vámegyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta meg az Országgyűlés kedden.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy módosult a TIR igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó 1975-ös vámegyezmény, amit át kell vezetni magyar szabályozásba is. Magyarország 1978-tól alkalmazza a gyakorlatban is az egyezményt, amelynek célja, hogy a vám- és adófelfüggesztés hatálya alatt lévő áruk a lehető leggyorsabban jussnak át a határon. A mostani módosítások korszerűsítik a TIR egyezményt és technikai pontosításokat vezetnek be.
Hörcsik Richárd, a Fidesz-frakció nevében támogatta az egyezmény kihirdetését és hozzátette, hogy a több mint négy évtizede kötött egyezmény lényeges eleme a vámhatóságok ügyintézésének felgyorsítása.
Gurmai Zita, az MSZP vezérszónokaként szintén támogatta az előterjesztést, hangsúlyozva, hogy az hozzájárulhat az adminisztrációs terhek csökkentéséhez.
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka is támogatta a javaslatot, és azt emelte ki, hogy a TIR egyezmény elfogadása az árufuvarozás még szélesebb körű elektronizálását teszi lehetővé.