Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

A német BGL közlekedési szövetség ellenzi a Mobilitási csomag „szisztematikus kabotázsát”, amelyek lehetővé tennék az új EU szabályozásokat. A tagok véleménye szerint a jogszabályok liberalizációi ezen a területen visszaélésekhez vezethetnek.

A kabotázs korlát feloldására vonatkozó javaslat nem lesz elegendő ahhoz, hogy a kabotázs minden része átmenjen

mondta el Adalbert Wandt, a BGL egyesület vezetője a legutóbbi kölni közgyűlésen.

Javaslatok

Véleménye szerint ezeknek a rendelkezéseknek az enyhítése nem áll összhangban azzal a szándékkal, hogy a kabotázs inkább kivétel legyen, mintsem szabály. Az Európai Bizottság által javasolt szabályok lehetővé teszik a korlátlan számú kabotázs tevékenységet egy országban, abban az esetben, ha a teherautó a heti pihenő után elhagyja azt, és csak utána tér, hangsúlyozza a BGL. Wandt véleménye szerint a kabotázs napjainak számát kettőre kell csökkenteni, valamint a havi maximális műveletek számát is meg kell állapítani.

Szigorúbb szabályozásokat a 3,5 tonnánál kisebb teherjárművekre

A Mobilitási csomagban a 3.5 tonnát meg nem haladó járművekre vonatkozóan is vannak szabályok. A BGL ezeket „nem megfelelőnek” tartja , és szigorúbb szabályozást követel meg, mint például a vállalkozók pénzügyi helyzetének kimutatásával vagy a szakmába való belépés szabályaival kapcsolatban.
Az új Bundestag politikusai is támogatják a BGL vezetőjét. Oliver Wittke a CDU-tól emlékeztetett arra, hogy

a kabotázst azért vezették be, amely megakadályozza az üres járatokat, és nem a határokon átnyúló piac liberalizálásának eszközeként.

Ezért törekedni kell arra, hogy teljesítse elsődleges és alapvető funkcióját.

Sok a negatív érzelem a németek részéről

A BGL képviselői olyan retorikát használnak, melynek nincs semmi reális alapja. Emlékezzünk arra, hogy a számítások szerint a kabotázs módszer Németországban csak 0,8-1 százalék, az ottani közlekedési piacon. A valódi probléma, a lengyel és a német, valamint más külföldi sofőrök szerint, a forgalmi dugó

kommentálva a BGL álláspontját Maciej Wroński, a lengyel Közlekedési és Logisztikai Munkáltatók Egyesületének elnöke. Wroński kifejtette, hogy a kabotázs lehetővé teszi a torlódások csökkentését az üres járatok leredukálásával. A kamionosok számára egy másik komoly aggodalom a megfelelő infrastruktúra hiánya – Németországban a legfrissebb statisztikák szerint 31 ezer parkolóhely hiányzik.

 A kabotázsra vonatkozó szigorúbb szabályok bevezetése növelné az üres járatok számát és a teherautók számát az utakon, így a megfelelő parkoló megtalálása még nehezebb lenne, mint korábban

Maciej Wroński szerint:

Azok a BGL képviselők, akiket lehetőségem volt meghallgatni, a lengyel fuvarozókkal kapcsolatban igen nagyszámú negatív érzelmeket táplálnak. Nem értem ezt, és nem fogadom el, ez szükségtelen fal építés.

 

Fotó: Wikimedia

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába