TransInfo

Rail Cargo Hungaria: zökkenőmentesen működik a vasúti árufuvarozás a járvány körülményei között is

A cikk olvasási ideje 3 perc

A koronavírus-járvány körülményei között is zökkenőmentesen üzemel a vasúti árufuvarozás, a vasúttársaság garantálja a biztonságos munkavégzés feltételeit – hangsúlyozta Kovács Imre, az Rail Cargo Group (RCG) igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke pénteken a cég online partnertalálkozóján.

Kiemelte, az iparági környezet teljesítményének csökkenése kihat a vasúti árufuvarozásra is, a 18 európai országban 9 ezer munkavállalót foglalkoztató Rail Cargo Group üzemi eredménye előreláthatóan 30-40 százalékkal csökkenhet az előző évihez képest.

Körös Norbert, a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a társaság csaknem 2 ezer munkavállalójával és évi több mint 30 millió tonna áru elfuvarozásával a magyar vasúti árufuvarozási piac 54 százalékát bonyolítja, forgalmának 80 százaléka Magyarország határain kívülre irányul, vagy onnan érkezik.

Kovács Imre elmondta, a vasúti árufuvarozás üzemeltetési költsége 2020-ban jelentősen növekszik a csökkenő fuvarmennyiség, a vonatok kisebb kihasználtsága miatt, ennek ellenére a vállalatcsoport folytatja fejlesztéseit, optimalizálja és digitalizálja működését, ügyfélbarát rendszereket alakít ki.

Kiemelte, a cégcsoport kiépítette szárazföldi TransFER hálózatát, amellyel stratégiai szempontból fontos korridorokon tudja az áruszállítás egy részét közútról vasútra terelni.

Folyamatosan növekszik a több szállítási módot kombináló intermodális fuvarozás, ebben Magyarország fordítókorong szerepét tölt be Ázsia és Nyugat-Európa, valamint a dél-európai kikötők és a Balkán irányában. A Záhonyon keresztül érkező forgalom szerepe várhatóan növekedni fog a jövőben, amit az átrakókörzetben tervezett fejlesztések segítenek – mondta Kovács Imre.

Szólt arról, hogy Magyarországon és Ausztriában az úgynevezett egyes kocsi fuvarozás állami támogatásáról már döntés született, mindkét országban foglalkoznak a kombinált fuvarozás támogatási lehetőségeinek megteremtésével, valamint az Európai Unió javaslatával a pályahasználati díj idei évre történő elengedésének kérdésével.

Körös Norbert, az RCH vezérigazgatója beszámolt arról, hogy költségeiket emelte a pályahozzáférési díjak, a vontatási villamos energia árának és így a vontatási díjak növekedése. Emelkedett a társaság költsége a vágányzárak miatti kerülőutak, a veszélyes áruk fuvarozásának szigorítása, illetve a koronavírus-járvány biztonsági intézkedései miatt is. A költségnövekedés részbeni ellensúlyozására a Rail Cargo Hungaria tovább optimalizálta működését, takarékossági intézkedéseket vezetett be, jelentős technológiai változásokat hajtott végre.

A vezérigazgató elmondta, a társaság 2020 harmadik negyedévében fuvarfeladatainak 70 százalékát saját vontatási kapacitásával teljesítette, a fennmaradó részhez a MÁV-Start, illetve magánvasutak szolgáltatásait vette igénybe. A következő években a cég tovább bővíti saját vontatási kapacitását – tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta, hogy a megváltozott gazdasági környezetben 2021-ben módosítják a díjtáblázatukat, erről minden ügyféllel tárgyalnak.

A partnertalálkozón Kotiers Román, a Rail Cargo Hungaria igazgatósági tagja beszámolt a 2018-ban megkezdett digitalizációs fejlesztési program folytatásáról. Egyebek közt elmondta, a kocsivizsgálati folyamat digitalizációja az idén befejeződik. A digitális vonattervezés és üzemeltetés egységes, nemzetközi informatikai megoldása 70 százalékban megvalósult, várható befejezése 2021 első negyedévében lesz, még az idén lezárul az elektronikus számlakibocsátás informatikai fejlesztése, és folytatódik a vasúti teherkocsik felszerelése GPS technológiával.

Fotó: Prohászka Csaba/Wikimedia Commons

Címke