Spanyolország: még alacsonyabb sebességhatár lakott területen, és büntetik a radarblokkolókat

A cikk olvasási ideje 3 perc

A spanyol kormány egy sor változás bevezetése mellett döntött a közúti közlekedésre vonatkozó előírásokban. Csökkentik a sebességhatárt a városokban és magasabbak lesznek a bírságok a túllépésekért. Hatályba lép a radarblokkolók birtoklásának a tilalma is. 

Hogy az utakon uralkodó biztonságot növelje a városokban, a spanyol Belügyminisztérium a sebességhatárok csökkentése mellett döntött:

  • Egyirányú utakon, ahol a járda az útpályával egy szintben van, a korlátozás 20 km/h lesz az eddigi 50 km/h helyett;
  • Az irányonként egy forgalmi sávval rendelkező utak esetében a maximális sebesség 30 km/h lesz;
  • Az irányonként két vagy több forgalmi sávval rendelkező utak esetében a maximális sebesség 50 km/h marad.

Ezt az új sebességkorlátozó eszközt főleg az motiválja, hogy csökkentse a balesetek számát, figyelembe véve annak komoly emelkedését. A városi közlekedési modell változásának elmélyítését is szolgálja, valamint a gépkocsik használatának kevésbé vonzóbbá tételét” – magyarázza Fernando Grande Marlaska, spanyol belügyminiszter, akit az „El País” napilap idézett.

A változások a bírságok összegére is vonatkoznak. A 30 km/h-s övezetekben való gyorshajtásért a következő bírságok járnak:

  • 100 euró bírság 31 és 50 km/h közötti sebességgel való hajtás esetén,
  • 300 euró bírság 51 és 60 km/h közötti sebességgel való hajtás esetén,
  • 400 euró bírság és 4 büntető pont 61 és 70 km/h közötti sebességgel való hajtás esetén,
  • 500 euró bírság és 6 büntető pont 71 és 80 km/h közötti sebességgel való hajtás esetén,
  • 600 euró bírság és 6 büntető pont 81 km/h és afeletti sebességgel való hajtás esetén.

A sebességkorlátok és az ezzel kapcsolatos bírságok változása a belügyi tárca által tervezett eszközök csak egy részét képezik. Növekszik az egyes szabálysértésekért kapható büntető pontok száma is. Például a mobiltelefon használatáért a járművezető hamarosan nem 3, de 6 büntető pontot kap, a biztonsági öv be nem csatolásáért pedig 4 pont fog járni 3 helyett.

Ezen felül a kormányzat úgy döntött, betömi a joghézagot, amely eddig lehetetlenné tette a radarokra való figyelmeztető berendezések használatát. Jelenleg ugyanis csak a használatuk büntetendő, nem pedig a radarblokkoló berendezés vagy az sebességmérésre figyelmeztető alkalmazás használata. A gyakorlatban a járművezető tettenérése gyakorlatilag lehetetlen volt, mivel az ellenőrzésre megállított személyek gyorsan kikapcsolták a szóban forgó berendezést. Az új szabályok hatályba lépése után a berendezések birtoklása is szankcionálva lesz, a bírság pedig 500 euró és 3 büntető pont.

A változások 2021. január 2-ától lépnének hatályba, de a sebességkorlátok kérdésében a kormány az útkezelőknek ad 6 hónapot a törvény kihirdetésétől a jelzések igazításához a városokban, vagyis 2021. május 12-ig.

Fotó: Pixabay

Címke