TransInfo

Számít, hogyan vezetsz. A biztonságos járművezetők sokat spórolhatnak a biztosításon

A cikk olvasási ideje 7 perc

Minden negyedik járművezető túllépi a megengedett sebességet az autópályákon és az autóutakon. Majdnem 87%-uk lakott területen is ezt csinálja. Majdnem minden harmadik túl erősen fékez – olyan erősen, hogy a terhelés túllépi a 0,4 G-t, és nem szabad elfelejteni, hogy a 0,6 G már a kocsi stabilitásának a határát jelenti. A szakértők arról győzködnek, hogy szoros összefüggés van a járművezetők vezetési stílusa és a közúti biztonság között. Olyan szoros, hogy sikerült elkülöníteni négy féle járművezetőt, amelyeket fel lehet ismerni… a telematikának köszönhetően.

Majdnem minden hatodik járművezető Lengyelországban elfogadhatatlan – derül ki a Cartrack jelentéséből, amelyben a járművezetők vezetési stílusát vizsgálták. Elfogadhatatlan, vagyis annyira meggondolatlan, és annyira sok szabálysértést követ el, hogy nem vezet biztonságosan. Majdnem háromszor több az elfogadható, akik néha elkövetnek szabálysértéseket. Biztonságos pedig kétszer több van.

A járművezető vezetési stílusának követése nagyon fontos, mert ennek köszönhetően olyan megoldásokat lehet kidolgozni, amelyek hatással lehetnek rá. A vezetési stílus nem csak a személyiségből következik, de a környezetből is, amelyben az adott ember mozog. Ez jó hír, mert ez azt jelenti, hogy lehet változni. A jókat lehet jutalmazni, például megfelelően csökkenteni a biztosítási díjakat – állapítja meg Katarzyna Kozak-Piskorska a ZenDriving Alapítványtól.

Hogyan állapítja meg a telematika, hogy milyen vezetőtípus vezeti a kocsit?

A tudósok négyféle járművezetőt különböztetnek meg. Ebből három a nem rendes vezetési stílust képviselik.

Az első a figyelmetlen járművezető. Hajlamos más dolgokkal törődni vezetés közben, pl. telefonon beszélget, vagy SMS-ekre válaszol.

A telematikai rendszereknek köszönhetően felismerhető. Elég észrevenni a hibákat, amelyek jellemzőek a vezetési stílusára – magyarázza a szakember. – Itt többek között a kompenzációs mozgásról van szó. A járművezető hibázik, és mindjárt tesz egy hirtelen mozdulatot a kormánnyal, hogy kijavítsa. A telematika segítségével észre lehet venni a vezetése során a gyakori eltéréseket  középvonaltól, a túl kemény fékezéseket vagy az autó mozgásának változó pályáját.

A másik típus a kockázatos járművezető, aki túl nagyra értékeli a képességeit, és emiatt túl is értékeli őket.

 Túllépi a megengedett sebességet, és nem igazítja az útviszonyokhoz, túl gyorsan hajt be a kanyarokba, veszélyesen előz, például cikkcakkban a járművek között. Ezt mind meg lehet figyelni a fejlettebb telematikai rendszereknek köszönhetően – magyarázza Katarzyna Kozak-Piskorska. – Hasonlóan, mint a szükséges szünetek megtartásának elmaradása.

A harmadik típus az agresszív járművezető. Hajlamos a közlekedés többi résztvevőjét „nevelni”. Gyorsan megy, versenyez, villog, és elállja az utat. Az utolsó, kívánatos járművezető a taktikus járművezető.

Megtervezi az útvonalat, megfelelően választja ki az utat, szüneteket tart, igazítja az úton töltött időt és a sebességet a körülményekhez, nem csinál hirtelen manővereket – írja le a szakember.

Hozzáteszi, hogy kétség kívül ezekt az információkat a biztosító cégek kihasználhatják a biztosítási ajánlat elkészítésekor.

Akár több tíz százaléknyi kedvezmény

Ez nem elmélet. Egyre gyakrabban beszélnek a „pay as you drive”, vagy „pay how you drive” ajánlatokról (úgy fizess, ahogy vezetsz). A biztosítási díj ezekben attól függ, hogy mennyit megy az adott járművezető, és, ami fontos, a bemutatott vezetési stílusok ismeretében, hogy hogyan csinálja mindezt.

Ennek köszönhetően ki lehet szűrni a járművezető hibáit, de meg is lehet jutalmazni, ha biztonságosan vezet, pl. hűségprogramokkal, vagy kedvezményekkel a biztosítás díjából – magyarázza a szakember.

Ezek a fajta megoldások Lengyelországban még gyerekcipőben járnak, de nem lehet letagadni, hogy az első lépést megtették. 2017. elején a média sokat írt a pl. a TU! Biztosításról, amely mögött a népszerű Yanosik és Ergo Hestia alkalmazások állnak, és amelyeket a biztonságosan vezető járművezetők használhattak ki. Az alkalmazás összegyűjtötte a vezetési stílusra vonatkozó adatokat, de azt is, hogy milyen gyakran vezet a járművezető éjszaka, vagy hogy alkalmazkodik-e az úton uralkodó viszonyokhoz.

Egy éve a Link4-nak is van hasonló ajánlata.

Az év minden hónapja elemzésre kerül, és külön elszámolják, a visszatérítés pedig a havi jutalmak összege, amit a kötvény lejártakor fizetnek ki. Arról, hogy az adott időszakra lesz-e jutalom kifizetve, az dönt többek között, hogy az adott távon hányszor lett túllépve a sebesség lakott területen, és azonkívül, hányszor volt intenzív gyorsítás vagy fékezés, és azok ereje, időtartama és gyakorisága. Figyelembe veszik az átlagos megtett távot nappal és éjszaka is – árulta el nekünk Maciej Krzysztoszek, a cég sajtóreferense.

És hozzátette, hogy „hála a biztonságos és előírásszerű vezetésnek a járművezető megspórolhatja az éves biztosítási díj akár 30%-át is”.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a járművezetők jutalmazásán a biztonságos, nyugodt és folyamatos vezetésért lényegében mindenki nyer. A biztosítótársaságok, mert az összegyűjtött adatoknak köszönhetően csökken a kicsalások száma, a forgalom résztvevői pedig azért, mert a járművezetők talán végre elkezdenek biztonságosabban vezetni. Még ha az lesz emögött, hogy spórolni akarnak a biztosítási díjon – állapítja meg Kozak-Piskorska.

Az említett ajánlatokat csak a személygépjárművek vezetőinek címzik, de az ágazat, a szakértők véleménye szerint is érdeklődhetne a nagyobb járműveket vezetők iránt is.

 A teherautó-vezetők gyakran szét vannak hajtva, és megszegnek minden lehetséges szabályt, de nagy mértékben azért, mert nincs más lehetőségük. A vezetési stílustól függő ajánlatok bevezetése kihatással lenne a munkáltatóik hozzáállására, és közvetetten – magukra a munkavállalókra is – véli Katarzyna Kozak-Piskorska. – Kulcsfontosságú, hogy az ajánlat vonzó legyen a szállítmányozók számára, tegye lehetővé, hogy sokat spóroljanak, pont azért, mert a járművezetőik biztonságosabban mennek.

Probléma a járművezetők migrációja

Egyelőre, ahogy a szakemberek is beismerik, a nyereség nem túl nagy.

A kedvezmények, amiket kapni lehet, szimbolikusak. Ez a jövőben azonban megváltozhat – győzköd Adam Pająk, a Transbrokers.eu igazgatótanácsának elnöke. – Sokminden mutat arra, hogy a biztosítási költségek növekedni fognak. Már most megfigyelhetjük ezt a növekedést, és ki tudja, esetleg megint kiderülhet, hogy megjelenik valami, mint ami a Religi adó volt (a biztosítók által fizetett díj, amiből a balesetek áldozatainak gyógykezelését fizetik – a szerk.). Ilyenkor a magasabb összegek mellett az említett kedvezmények tényleg valami olyasmivé válnának, ami iránt érdemes érdeklődni. – értékeli Pająk.

A telematikai adatok átadásának tendenciát a piacnak magának kell kikényszerítenie.

Idővel, ha ezek a fajta adatok normává válnak, kiderülhet, hogy a szállítmányozó vonakodása az adatok megosztására azt fogja okozni, hogy a biztosító szemében hiteltelenné válik – jósolja Adam Pająk. – És ennek következtében lehet, hogy az nem csak hogy vonakodni fog kedvezményt adni, de akár meg is emelheti a díjakat.

A szakértő szerint elengedhetetlen azonban a biztonságos algoritmusok kialakítása, amelyek nem csak a járművezető vezetési stílusát tudnák értékelni, hanem következtetéseket is levonnának. És ez nem minden. A biztosítónak bizonyosság kell, hogy az adóberendezéseket nem cserélik ki az autók között, mi az adatok összekeverését okozná.

És az utolsó, talán a legfontosabb kihívás. Olyan rendszer létrehozása, amelyben a gyűjtött adatok „megfigyelnék a járművezetőt?” Mit jelentene ez pontosan?

A károkat a járművezetők okozzák, ezek pedig folyamatosan vándorolnak a szállítmányozók között. Az egyik pillanatban a biztosító azt az információt kaphatja, hogy a flotta valamelyik cégnél biztonságos, és kevés a balesete. De ez néhány hónap alatt megváltozhat a munkaerő változásával – figyelmeztet a Transbrokers.eu elnöke.

Véleménye szerint az ideális megoldás egy olyan rendszer kialakítása lenne, amilyenben például a pilóták dolgoznak.

 Munkalapjuk van, vagyis olyan dokumentumuk, amelyen szerepel a repülőgép vezetésének stílusával kapcsolatos adatok. És ezek a dokumentumok „velük mennek” egyik cégtől a másikig. Lehet, hogy ilyen is lesz a közúti szállítmányozásban?

Fotó: Trans.INFO

Címke