TransInfo

Fotó: EWG/Piltner Péter

Tízmilliárdos forrást biztosít a kormány vasúti fejlesztésre Záhonyban

Jelenleg is tárgyalások folynak arról az ukránokkal, hogyan tudnák kihasználni a Fényeslitkén idén elkészült East-West Gate terminál kapacitásait – mondta Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MLSZKSZ szervezésében megrendezett Kelet-Európai Intermodális Konferencián, Budapesten. A kapacitás növelésére az ukrán gabonaszállítmányok miatt nagy szükség van, ezért a kormány tízmilliárdos nagyságrendű forrást biztosít a záhonyi térség vasúti fejlesztésére. Emellett tárgyalnak a kárpátaljai hatóságokkal a beregsurányi határátkelő teherjárművek előtti megnyitásáról is.

A cikk olvasási ideje 2 perc
A kormány olyan fejlesztések tervezésén és kivitelezésén dolgozik, amelyek segítik a logisztikát, hogy az nagyobb mértékben tudjon hozzájárulni a nemzetgazdasághoz. „A háború alapvetően rendezi át a térség logisztikai kilátásait. Ez a jövőben is így marad, nem tudjuk mennyi ideig, de egyre inkább úgy látszik, hogy az ukrajnai háborúnak nem lesz egyhamar vége, (…) ezért felértékelődtek Ukrajna nyugati határai” – hangsúlyozta felszólalásában Magyar Levente. Az államtitkár hozzátette, hogy a tengeri gabonaszállításról szóló megállapodás nagyon törékeny.

Új dimenziók nyíltak a záhonyi térségben

A kormány tízmilliárdos nagyságrendű forrást biztosított ahhoz, hogy Záhony térségében a korábban elmaradt vasúti fejlesztéseket pótolni lehessen, a kapacitás növelésére ugyanis az ukrán gabonaszállítmányok miatt nagy szükség van. A Fényeslitkén idén elkészült East-West Gate intermodális terminál új dimenzióba emeli a térség lehetőségeit, jelenleg is folynak a tárgyalások az ukránokkal, hogyan tudják teljesen kihasználni.

Tárgyalnak a kárpátaljai hatóságokkal, hogy a záhonyi közúti teherforgalom tehermentesítésére nyissák meg a beregsurányi határátkelőt a 7,5 tonnás teherjárművek előtt, ebben az év végéig biztosan lesz előrelépés – jelezte az államtitkár.

Négy év múlva elindul az áruforgalom a trieszti magyar kikötői terminálon

A trieszti kikötő is egy korszakos fejlesztése a magyar logisztikának, várhatóan két év múlva elkezdődhet a magyar tulajdonú terület kivitelezése, és négy év múlva elindulhat az áruforgalom – mondta Magyar Levente. Elsőként a magyar áruk raktározására, további feldolgozására alkalmas bázis jön létre a területen, amely többféle árucsoportot is ki tud majd szolgálni.

Elkészült a Via Carpatia magyar szakasza, így Kassa felől Miskolcon és Debrecenen át Nagyvárad felé végi autópályán lehet áthaladni Magyarországon. 2025-re elkészül a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése, ez a balkáni folyosó a háború miatt felértékelődött – emelte ki az államtitkár. A V4-es gyorsvasúti hálózat fejlesztésében a kormány tartja a menetrendet, a finanszírozás az uniós megállapodástól függ. Egy évtizeden belül reális cél, hogy gyorsvasút kösse össze a visegrádi fővárosokat, valamint Bécset, ezzel pedig bekapcsolódhatunk a nyugat-európai nagysebességű hálózatba.

 

Címke