Hajnal kettőkor Besanconban tankoltam és a városból kivezető úton haladtam. Egyszer a semmiből megelőzött egy fehér autó, de úgy, hogy ha nem taposok a fékbe, akkor elviszi a furgon elejét. A párszáz méterre lévő körforgalomnál megállt, kiszállt belőle egy félig részeg, félig beszívott gyökér, vascsővel a kezében, és várta, hogy elhaladjak mellette.
Természetesen megálltam én is, majd tolatni kezdtem. Megfordult és utánam jött. Ez így ment egy darabig, amikoris sikerült egy kis előnyhöz jutnom. A menekülés közben, egy erdei útra fordultam be, ahol a hajnali nedves zöld növényzeten megcsúszva az árokban kötöttem ki. Szerencsére nem jött már utánam, viszont én ott ragadtam az erdő szélén az árokban, bagolyhuhogás kíséretében.
Reggel öt óra körül érkezett egy autó, megállt.
Fotó: Varga Szilárd
Fiatal, szakállas, félhosszú hajú, jobb kezében gőzölgő kv-ját szorongató, bal kezében füstölgő cigarettát tartó, első ránézésre nekem szimpatikus srác szállt ki az autóból, és kérdően tárta szét a karjait…itt mi történt?
Elmeséltem neki a storyt, mondtam, hogy daru kéne, kiemelni a furgont, mivel kihúzni nem lehetett.
Előzmény: próbáltuk kihúzni, hajnalban a segítségemre sietett egy másik furgonos kolléga, Kiss Balázs személyében, akinek innen is köszönök mindent.
A történetet hallva a francia srác beültetett az autójába és elvitt az otthonába.
A feleség és a szőke fürtös hajú pár éves kisgyerek még aludt, ő felkeltette őket.. vendég érkezett a házhoz!
Mosolyogva jöttek elő, illedelmesen bemutatkoztak, közben megérkezett a házban szabadon élő papagáj is. Lassan megtelt az asztal mindenféle finomsággal.
Frissen főzött kv, szendvicsek, édességek.
Komolyan mondom, ilyen zavarban ritkán voltam. Elképesztő volt a barátságuk, a közvetlenségük, a segítő szándékuk. Megvárva a nyolc órát, a saját otthoni telefonjukról elkezdték hívogatni azokat a cégeket, akik rendelkeztek darus autómentéssel.
A legolcsóbbat kiválasztva lebeszélték a mentést. Ezután, újabb adag finomságok kerültek az asztalra és egyfolytában vigasztaltak, hogy rendben lesz minden.
A daru megérkezett a helyszínre, tíz perc alatt kiemelték a furgit.
Természetesen, a srác mindvégig ott volt velem, a kiérkező rendőrségnek elmondta mi történt, jegyzőkönyv megírással végződött a történet.
Elment a daru, elment a rendőrautó..maradtunk ketten mint hajnalban, de már úgy, mintha évek óta tartó ismeretség és barátság lenne köztünk.
…és eljött a búcsú pillanata.
Az autójában volt egy saját kezűleg, madártollakból összeállított „áloműző„.
Ő ezt kivette az autójából, átölelve, sok szerencsét kívánva adta át nekem, hogy tartsam mindig az autómban.
Fotó: Varga Szilárd
Nem szégyen és nem szégyellem, de nekem folytak a könnyeim. Én is úgy öleltem őt, hogy tudtam, talán többé sosem látom, de mégis a legjobb barátom.
Természetesen az „áloműző” azóta is, és mindig velem van. Nekem a franciák a barátaim!
Ha már Franciaország, akkor legyen Annecy. Gyönyörű ékszerdoboz városka, érdemes körbenézni.
Fotó: Varga Szilárd