A DSV és az UPS 3. negyedéve: komoly pluszban vannak

A cikk olvasási ideje 3 perc

A dán DSV logisztikai csoport, hasonlóan az amerikai operátorhoz, az UPS-hez a harmadik negyedévet magas üzemi nyereséggel zárta. Mindkét cég jelentős növekedést ért el az előző év ugyanezen időszakához képest.

A DSV és az UPS 3. negyedéve: komoly pluszban vannak
Foto: DSV

A DSV szerint az áruforgalomban tapasztalható kaotikus viszonyok és az áruk szállításáért elkért horrendális árak még nagyon sokáig velünk maradnak. A kiskereskedelmi termékek iránti keresletnövekedés miatt azon személyek részéről, akik otthon ragadtak a járvány miatt az egész világon szűk keresztmetszetek alakultak ki a kereskedelemben, amelyek megerősödtek a gazdaságok feléledésével. Ez rekordmértékű fuvardíjakhoz vezetett, és a helyzet romlott mind a légi fuvarozásban, mind a tengeri fuvarozásban az elmúlt hónapokban – olvashatjuk a DSV harmadik negyedévről szóló nyereségjelentésében.

Abbhagytam a „normalizáció” szó használatát – mondta a Reuters ügynökségnek Jens Bjorn Andersen vezérigazgató. „Ha a normalizáció azt jelenti, hogy visszatérünk arra a piacra, amelyet 2018-2019-ből ismerünk, akkor nem hiszem, hogy ez megtörténne – legalábbis még nagyon hosszú ideig nem”.

Az ilyen dinamikus piaci helyzet mellett a dán logisztikai csoport a harmadik negyedévet különösen magas üzemi nyereséggel zárta, amely 4,4 milliárd koronát (601 millió eurót) tett ki, ami 64%-os növekedést jelent 2020. ugyanezen időszakához képest.

Januártól szeptemberig a bruttó EBIT (üzemi nyereség, vagyis a nyereség az adók és kamatok levonása előtt) 11,1 milliárd koronára (1,49 milliárd euróra) nőtt a 2020. első kilenc hónapjában elért 6,9 milliárd koronához (927 millió euró) képest.

A DSV bevételei pedig 28,1 milliárd koronáról (3,77 milliárd euró) 2020. harmadik negyedévében 49,5 milliárd koronára (6,65 milliárd euróra) nőttek idén július és szeptember között. Az idei első kilenc hónapra 121 milliárd koronát (16,2 milliárd euró) tettek ki éves összehasonlításban a 84,2 milliárd koronával (11,3 milliárd euróval).

A rendkívüli viszonyokra való tekintettel örülünk a jó eredményeknek mindhárom divízióban (közúti fuvarozás, tengeri és légi fuvarozás – a szerk.) – mondta el Jens Bjorn Andersen vezérigazgató.

Az egész 2021-es évre vonatkozó EBIT-előrejelzés 15,2 milliárd koronát(2 milliárd eurót), vagy akár 16 milliárd koronát (2,15 milliárd eurót) is kitehet.

Észrevehető hiány a fuvarkapacitásokban

A tengeri és légi fuvarozásban a DSV nagyszerű nyereséget ért el mind magában a harmadik negyedévben, mind az év első kilenc hónapjában. Az EBIT a két divízióban kb. háromnegyedével volt nagyobb, mint az előző évben. A csoport szintén erős növekedést könyvelhetett el a nyereségekben a szerződéses logisztika területén (39,5% növekedés az év harmadik negyedévében).

Máshogy alakul azonban a közúti fuvarozás, ahol az EBIT a harmadik negyedévben kb. 1,1%-kal alacsonyabb bolt, mint 2020. azonos időszakában. Ez többek között az előző év kiemelkedően jó harmadik negyedéve miatt van így, valamint a jelenleg nehezebben elérhető fuvarkapacitások és az alvállalkozóknak kiadott szolgáltatások magasabb ára miatt..

20%-kal magasabb nyereség az UPS-nél

Közzétette a pénzügyi eredményeit az UPS futárszolgáltató is. Az elmúlt negyedévben 2,3 milliárd dollárnyi nyereséget könyvelhetett el, vagyis 19%-kal többet, mint egy évvel korábban. A bevételek 9%-kal nőttek ebben az időszakban, elérve a 23,2 milliárd dollárt. A bevételek növekedését a cég különösen a nemzetközi tevékenység szegmensben könyvelhette el. Növekedő trendet figyelhetett meg az UPS az ellátási láncoknak nyújtott szolgáltatások szektorában is. Azonban ha a hazai, amerikai piacon nyújtott futárszolgáltatásokról van szó, a csoport mindenek előtt azon nyert, hogy az ügyfelek átlagosan 12%-kal fizettek többet egy csomagért, mint egy évvel korábban.

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek