TransInfo

A horvátok szigorították a közúti jogsértésekre vonatkozó büntetéseket. A bírságok drasztikusan megemelkedtek.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az új horvát kresz szerint lényegesen megemelkednek a közúti szabálysértésekért kiróható bírságok összegei, ráadásul, a rendőrségnek jogában áll a járművet lefoglalni is. 

A horvát kormány a közúti halálesetek nagy száma miatt döntött úgy, hogy szigorítja a szabályokat. A közúti közlekedési szabálysértésekre vonatkozó büntetések maximális összege 450 ezerről több mint 800 ezer forintra emelkedett– tájékoztatott róla a horvát lider.media portál.

A legmagasabb büntetések többek között azért járhatnak,

  • ha 50 km/ó-nál nagyobb sebességgel haladunk lakott területen, 
  • az 1,5 promilt meghaladó véralkoholszintért, 
  • a drog hatása alatt történő vezetésért, 
  • az autópályán a forgalommal szemben haladásért, 
  • a vezetési engedély megvonásának ellenére is vezetésért,
  • valamint a a piros lámpán áthajtásért. 

A mobil használatáért kiszabható bírság háromszorosára emelkedett – vagyis 22 ezer forint helyett már 68 ezer forint az összege. A biztonsági övek be nem kapcsolása vagy a gyermek nem megfelelő szállítása esetén 45 ezer forintnyi büntetésre számíthatunk.

A rendőrség lefoglalhatja a járművet

A büntetések emelkedése nem minden. Az új szabályok szerint a rendőrség akár le is foglalhatja a járművet. 

A jármű lefoglalva marad mindaddig, amíg a bíróság meg nem határozza a sofőr büntetését. Így a büntetés mellé a közúti szabálysértőnek még a jármű tárolásának költsége is felszámolásra kerül.

A rendőrség a járművet akkor foglalhatja le, ha a sofőr a következő szabályszegéseket / viselkedést legalább kétszer követi el:

– az autópályán forgalommal szemben haladás

– az 50 km/ó megengedett sebesség átlépése lakott területen,

– a piros lámpán történő áthajtás,

– az alkoholszonda elutasítása a szervezetben fennálló alkohol szint megmérésére,

– alkoholos (több mint 1,5 promil) vagy kábítószer hatása alatti vezetés,

– a vér- vagy a vizeletvizsgálat megtagadása,

– vezetés visszavont jogosítvány ellenére.

Fotó: Pixabay

Címke