A feltételek, amelyekkel Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból kimondják, hogy az EU-s gyorshajtók Nagy-Britanniában, illetve a brit gyorshajtók az EU-ban megúszhatják a bírságot, hogyha a fotóradar kapja el őket.
A „The Times” és a „The Telegraph” beszámolója szerint a francia hivatalnokok megállapították, hogy az uniós direktíva a határon túlnyúló jogvégrehajtásról már nem alkalmazható.
Ez pedig azt jelenti, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett járművek vezetői már nem kaphatnak bírságot az út mellett álló fotóradaroktól az azok által rögzített szabálysértésekért. Hasonlóan az EU-ban bejegyzett járművek vezetői sem fognak bírságot kapni, ha túllépik a megengedett sebességet a Szigeteken.
Azonban, ha Nagy-Britanniában vagy az Európai Közösségben a közúti ellenőrzés kap el egy duhajkodót elkövetés közben, továbbra is kiszabhat rá bírságot. Függetlenül attól, hol jegyezték be a kocsit, amellyel közlekedett.
A „Telegraph” szerint az említett módosítás a francia kormány számára 60 millió fontnyi veszteséget jelent évente, ha feltételezzük, hogy a járműforgalom visszatér a koronavírus-járvány kitörése előtti szintre. Hasonlóan Nagy-Britannia is elveszti a bírságokból származó jövedelmét, amelyet az EU-ban regisztrált járművek vezetőire szabnának ki.
Fotó: pikist.com