
A legöregebb dolgozó DAF: 50 éves, de még mindig gyönyörű
A cikk olvasási ideje 3 perc

Az év elején a DAF teherautó gyártó bejelentette, hogy keresik a márka forgalomban lévő legrégebbi teherautóját. A nemzetközi felhívás után a DAF bejelentette, hogy végül megtalálta, amit keresett. És bemutatott egy 50 éves teherautót, amely a hosszú évek ellenére továbbra is jól szolgálja a tulajdonosait.
A versenyre jelentkezett tehergépkocsiknak, hogy egyáltalán figyelembe vegyék őket, két alapvető kritériumot kellett teljesíteniük. Az első, hogy a járművet kereskedelmi munka során kell használni. A másik, a teherautónak rendszeresen használatban kell lennie. Többhónapos keresés után a legrégebbi DAF teherautót Hollandiában, Bakel falujában találták meg. Az A1600-as modell, amiről szó van, egy apa és a fia által vezetett társaság, a Frits és Nicky Hoefnagels tulajdonában van.
Az ő DAFjukat 1968-ban, azaz 50 évvel ezelőtt gyártották! A tulajdonosaik a teherautót a vidámpark játékainak szállítására használják. Azt is elismerték, a teherautót szinte minden nap használják.
– A DAF járműveket a vidámpark szállítására használjuk. Újak voltak, mikor a flottánkba kerültek. A vidámpark télen egy raktárba kerül, de ezen kívül – kora tavasztól késő őszig – úton vagyunk, és ezt a hatalmas szerkezetet az egyik vidámparkból a másikba szállítjuk- magyarázta Frits.
Nem ez a DAF az egyetlen gyöngyszem a flottájukban
Az apa és fiú a Facebookon keresztül jelentkeztek a versenyre. Elküldtek egy képet, amelyen nem csak a győztes modellt látszik, hanem a többi gyöngyszem is, amelyek a flottájukban vannak.
– Az 1971-es 1600-as és 1975-ös 2800-as modell mellett az A1600-asból van még két példányuk is. Egy a „békák” közül (kikkers – holland becenév, merthogy egyesek szerint a járgány a békára hasonlít – a szerk.) 1968-ból, a másik pedig 1969-ből származik. Nálunk nem mehettek nyugdíjba! – Hoefnagels viccelődött.
A legrégebbi teherautó megkeresése a vállalatműködésének 90. évfordulójának részeként történt.
Fotó: DAF