Fotó: MAN Trucks

Ez a teherautó cseppet sem hétköznapi. A MAN forradalomra készül

A MAN Truck & Bus bemutatta egy elektromos tehergépjármű prototípusát, amely a jövőben megawattos töltést használhat.

A cikk olvasási ideje 1 perc

A teherautót az egykori berlini tempelhofi reptéren mutatták be. Piacra 2024-ben kerülne. A jármű a MAN és az ABB E-mobility együttműködésének az eredménye, amely a megawattos töltés technológiáját akarja bevezetni a következő három évben.

„Mindkét cég kiemeli, hogy „az elektromobilitás újabb fázisát készítik elő: működési képesség a nehéz tehergépjárműveknek, amellyel akár 600-800 kilométernyi hatótáv is elérhető”.

Kulcsfontosságú a töltőhálózat kiépítése. Alexander Vlaskamp, a MAN Truck & Bus igazgatóságának elnöke felidézte az új jármű bemutatásakor, hogy a cég partnereivel jelenleg azon dolgozik, hogy „nagy hatékonyságú nyilvános töltőhálózatot hozzon létre, amely a jövőben legalább 1700 töltőpontot ölelne fel egész Európában”.

Németországban az említett megawattos töltésen dolgoznak. Az első pontok az A2-es autópálya mellett jönnének létre. Ez lesz az alapja a kiépítésnek az egész országban – olvashatjuk a közleményben.

Címke