Rutinellenőrzéssel kezdődött az ügy a német A27-es autópályán, de a fuvarengedély bevonásával ért véget. Az utóbbi 14 hónapban ez már a harmadik eset volt, hogy a szállítmányozó vállalat teherautóját nagyon rossz múszaki körülmények között találták a rendőrök, így ez volt az utolsó csepp a pohárban: bevonták a cég fuvarengedélyét.
A szóban forgó Mercedes-Benz Actros tengeri konténert szállított az A27-es autópályán nem messze Bremerhaventől. A rutinellenőrzés során a rendőrök hiányosságokat vettek észre a teherautó műszaki állapotban, ezért kihívtak a helyszínre egy tanúsítvánnyal rendelkező diagnosztát, aki megerősítette a gyanújukat: a félpótkocsi fék- és felfüggesztési rendszere részben üzemképtelen.
Emellett a vontató alváza is el volt vetemedve, és szakszerűtlen javítás nyomait viselte magán. Legnagyobb valószínűséggel egy baleset következtében nézett ki így a vontató.
Ezek miatt a műszaki hiányosságok miatt a rendőrök nem engedték vissza a forgalomba sem a teherautót, sem a pótkocsit, a rendszámtáblákat leszerelték. Emelett közigazgatási eljárás is indult, ahol – a németek rendőrség megfogalmazása szerint – „négyszámjegyű” bírság kiszabása várható.
Ezzel még nincs vége a történetnek, ugyanis kiderült, hogy ez már a harmadik ilyen jellegű szabálysértés, amelyet 14 hónap alatt állapítottak meg cégnél. Ez elegendő ahhoz, hogy a vállalat “elveszítse a jó hírét” – ami szükséges a fuvarengedélyhez.
A rendőrség bejelentette az esetet a fuvarozó engedélyét kiadó hatóságnak, amely elemezte mindhárom esetet az elmúlt 14 hónapból, és azonnal kiadták a fuvarengedély bevonására vonatkozó határozatot.
A cég fuvartevékenységét meg kellett szüntetni, és természetesen a flotta minden járművére vonatkozik. Az engedély visszaszerzése leghamarabb egy év múlva lesz újra lehetséges.
Fotó: Polizeiinspektion Cuxhaven