A német rendőrök jelöletlen buszokból ellenőriznek

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az alsó-szászországi oldenburgi rendőrség sikeres tesztjeit követően a hatóság a tartomány egész területén jelöletlen buszokból fogja ellenőrzi a járműveket. Sőt, hamarosan az egész országban alkalmazni fogják azt az eljárást, hogy nem csak telepített, hanem mobil állomások segítségével kapják el a közlekedési szabálysértőket.

Hollandiában már évek óta hajtanak végre tehergépjármű ellenőrzéseket buszokból vagy más meglehetősen szokatlan járművekből, mint például lakókocsikból.

A német rendőrség már hónapok óta folytat teszteket jelöletlen buszokból, amelyek során figyelemmel kísérik a teherautó sofőrök viselkedését. Az egyéves kísérlet után, amelyet az oldenburgi rendőrség hajtott végre, Alsó-Szászország továbbra is alkalmazni fogja ezt az ellenőrzési módszert azért, hogy kiszűrjék a vezetés közben mobilozó sofőröket – jelentette be a Braunschweiger Zeitung napilap.

Úgy gondoljuk, hogy ez a módszer hatékony és jó”- mondta el egy német napilapban  belügyminisztérium szóvivője. – 2019. február eleje és decembere között az oldenburgi rendőrök egy jelöletlen furgonból majdnem 1700 sofőrt fogtak el, akik az út helyett a telefont nézték.

Büntetések a volán mögötti telefonhasználatért

Magyarországon a KRESZ egyértelműen fogalmaz a vezetés közbeni mobilozás kapcsán: „a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat”. Ha valakit vezetés közbeni tiltott mobilozáson kapnak a rendőrök, az 10 ezer forintos helyszíni bírságra és három büntetőpontra számíthat. Amennyiben a sofőr nem ismeri el a vétségét, a későbbi szabálysértési eljárásban 20 ezer forintos büntetést kaphat.

Németország 2017-ben szigorította a szabályozást a fent említett témában. Azóta a volán mögötti telefonhasználat 100 eurós büntetést jelent, azaz 40 euróval többet, mint a törvényváltozás előtt. A rendelet a telefonokra, valamint a táblagépekre, laptopokra, e-könyv olvasókra és intelligens szemüvegekre stb. is vonatkozik. Amennyiben bármelyikük használata miatt baleset vagy anyagi károkat okoznak a sofőrnek 150 vagy 200 eurós büntetéssel kell számolnia, és egy hónapra elbúcsúzhat a vezetői engedélyétől.

Spanyolországban 200 eurós büntetést és 3 büntető pontot kaphat a volán mögötti telefonhasználatért. 

Olaszországban hamarosan radikálisan szigorodni fognak a volán mögötti telefon használatáért kiszabott büntetések. Az ottani kormány által előkészített törvényjavaslat megváltoztatja az olasz közúti törvényt (Codice della strada). Amennyiben a rendeletek szigorítása hatályba lép, a sofőrök 1697 eurót fizetnek majd egy ilyen típusú szabálysértésért. Jelenleg a büntetés 422 euró, tehát négyszeresére növekszik majd. Ezenkívül visszaesés esetén a sofőr számolhat azzal, hogy 3 hónapra elveszíti a vezetői engedélyét. A módosítást még az olasz parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Címke