A Beacon viszonylag új találmány, amelyet 2013-ban dobtak piacra. Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ez a lengyel termék forradalmasíthatja az áruszállítási és logisztikai szektort. Az ABI adatai szerint 2019-ig a Beacon értékesítése elérheti az akár 500 millió dollárt is.
Áttörés a globális áruszállítási és logisztikai iparágban
Lengyelország az egyik legdinamikusabban fejlődő e-kereskedelmi piac az Európai Unióban. Értékét mintegy 2500 milliárd forintra becsülik, és 2014 óta ez a piac átlagosan 20%-kal nő. Ez megerősíti a logisztikai cégek pozícióját, melyek igazi kihívás elé néznek – raktárhelyek folyamatos növelésére és a logisztikai folyamatok racionalizálására van szükség. Az emberi tényező ilyen helyzetben már nem elegendő – a fejlett technológia segítségét kell kérni.
Mik az a Beacon?
A Beacon olyan kis adókészülék, amely egyedi rádiójelet bocsátanak ki, és a Bluetooth technológiát (BLE) használja, hogy kapcsolatba lépjen az alkalmazással okostelefonokon vagy táblagépeken. Ily módon gyorsan továbbíthatja a szükséges adatokat, például a helymeghatározást. Jelenleg számos ágazatban széles körben használják ők, beleértve az áruszállítást és a logisztikát is, olyan célokra mint például az áruáramlás-felügyelet, a raktározás, a telematika, a geofencing stb.
Beacon az áruszállításban és a logisztikában
A logisztikai ágazat már a kezdetektől fogva felfigyelt a Beaconoadta lehetőségekre. Ez főként az ezen adókészülékek által kínált navigációs és helymeghatározó képességek miatt történt. A szektor kontextuális technológiáját a lengyel induló vállalkozások népszerűsítették: Estimote, HG Intelligence S.A. És Kontakt.io.
Jelenleg a Kontakt.io ügyfeleinek mintegy 15%-a származik az áruszállítási és logisztikai vállalatok közül. Más vállalatok esetében ez a százalékarány sokkal kisebb, de ők is észrevették az áruszállítási és a logisztikai ügyfelek számának gyarapodását.
Egyre több olyan alkalmazás van, amelyet e technológia támogat, és melyek a nagyvállalatok logisztikai és erőforrás-gazdálkodását támogatják”- mondta Niemczura Szymon, a Kontakt.io vezérigazgatója.
Hogyan lehet használni ezt a technológiát?
S. Niemczura szerint a logisztikai szektor 4 különböző szintű beacont használ:
- Eszközkezelés (asset tracking). A beavonok segítenek abban, hogy ne csak a termékeket figyeljék meg, hanem csökkentsék a hibák kockázatát vagy optimalizálják a vállalat erőforrásait.
- Valós idejű folyamatmenedzsment (időmegfigyelés, hőkép létrehozása, feladatok átruházása).
- Adatgyűjtés, amely segítséget nyújt a kemény statisztikákon alapuló üzleti döntések meghozatalában.
- Javítja az alkalmazottak biztonságát és segít felügyelni az kényes üzleti zónákhoz való hozzáférést.
A Horizon New Media-val közösen kifejlesztett WIN Project megoldások példáján a beaconokat az áruszállítással másokat megbízó vállalatok használhatják a raklapszállítás ellenőrzésére és elszámolására.
Közlekedésfelügyelet – raktáron belül
A közlekedésfelügyelet úgy néz ki, hogy a szállítási szolgáltató a raktárból állandó memóriával (nem áll fenn a tévedés veszélye) felszerelt beacont küld a szállítmánnyal, így a rendszerbe egy mobil eszközön keresztül jelentés kerül be. A közlekedés során a beaconok mobilkészülékek hatótávolságán belül vannak, és bármikor kapcsolatba lehet lépni velük. Miután a helyszínre lettek szállítva, megjelölik a szállítási pontot, és ez csak a szállítási hely pre-geolokációjában lehetséges. Ez csak egy lehetőség az egész rendszer használatára”- magyarázza Ryszard Windyga, a WIN Project kezdeményezője és tulajdonosa.
A Beacon technológia költségei
A BLE-n alapuló technológia a látszat ellenére nem drága. Sz. Niemczur szerint a raktárba való telepítés költsége számos tényezőtől függ:
- Az alkalmazás céljától (navigáció, raktárfelügyelet);
- a felügyelet alatt álló felület méretétől;
- Azon termékek / személyek mennyiségétől, melyeket beacon címkével akarunk felszerelni;
Bár a beacon maximum 100 méteres tartományban működik, a leghatékonyabban akkor, ha a távolság 30 méternél kisebb. A raktárakban vagy a nagy logisztikai központokban a 15 méteres távolságot ajánlják.
Ha egy 2500 m2-es objektum tervére beacon hálót helyezünk, mely pl. 10×10 m-es négyzetek (minden négyzet 4 beacon) alapul, kb. 100 adókészülékre lesz szükség a teljes raktárterület lefedéséhez. A lengyel piacon rendelkezésre álló ajánlatok szerint a 2500 m2-es raktárban a beaconok bevezetésének költsége körülbelül 3 ezer zloty lehet, nem számítva be a konfigurációs és karbantartási szoftver használatával kapcsolatos rendszeres előfizetést.
Ha egy 2500 m2-es objektum tervére beacon hálót helyezünk, mely pl. 10×10 m-es négyzetek (minden négyzet 4 beacon) alapul, kb. 100 adókészülékre lesz szükség a teljes raktárterület lefedéséhez. A lengyel piacon rendelkezésre álló ajánlatok szerint a 2500 m2-es raktárban a beaconok bevezetésének költsége körülbelül 3 ezer zloty lehet, nem számítva be a konfigurációs és karbantartási szoftver használatával kapcsolatos rendszeres előfizetést.
Hatalmas lehetőségeket látunk ezen a piacon azért is, mert a megoldás 2-3-szor olcsóbb, mint a jelenleg rendelkezésre álló aktív RFID-rendszerek”- állítja Szymon Niemczura.
Mit várhatunk a lengyelországi beaconoktól?
A beacon piac szakértői azt mondják, hogy bár e technológia teljes potenciálját még nem használják ki Lengyelországban, de ezen megoldás népszerűsége egyértelműen növekszik.
Nagyon hiszek abban, hogy a Bluetooth 5.0 elindításával végül beléphetünk a gazdaságos és könnyen elérhető Tárgyak Internete korába. A teljes infrastruktúra képes lesz kapcsolódni az internethez egy technológia használatával, miközben az összegyűjtött adatokat helyi szinten használja”- mondja a Kontakt.io vezetője.
A világban a beacon nem csak az e-kereskedelem piacát hódítja meg, de Lengyelországban a logisztikusok vezetik be a piacra ezt a hazai technológiát. Reméljük, ez tovább növeli országunk fontosságát az európai áruszállítási és logisztikai szektorban.
Fotó: Ferri Brodge/ Wikimedia Commons