Waberer's raktár - MDI press release

Két lépcsőben bővíti szerbiai logisztikai kapacitását a Waberer’s

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Waberer’s Csoport szerbiai leányvállalata két ütemben növeli raktározási és disztribúciós kapacitását. Az MD International (MDI) még az idén egy nagyobb belgrádi raktárba költözik, 2027-ben pedig egy új, 20 ezer négyzetméteres elosztóközpont fejlesztését kezdi meg.

Az első ütemben az MDI 2026 negyedik negyedévében kezdi meg raktározási tevékenységének átköltöztetését egy 8 ezer négyzetméteres létesítménybe, a belgrádi Kvantas városrészben található CTPark Belgrade City területén. A vállalat tervei szerint az összes termékcsoport költözése az év végére befejeződik.

Az új telephely 50 százalékkal növeli az MDI jelenlegi raktárterületét, és mintegy 4 ezer raklaphelyet biztosít. A Waberer’s szerint több rakodókapu kialakításával gyorsíthatják a teherautók rakodását, emellett új raktárirányítási rendszer bevezetését is tervezik.

2027-ben jön a nagyobb fejlesztés

A bővítés második szakasza 2027 első negyedévében indul Borčában, ahol az MDI egy zöldmezős, kifejezetten saját igényeire tervezett elosztóközpont fejlesztésébe kezd. A beruházás két, egyenként 10 ezer négyzetméteres raktáregységet foglal magában, vagyis összesen 20 ezer négyzetméter új kapacitást hoz létre.

A központban többféle raktározási funkciót alakítanak ki, a fejlesztésnél pedig magas energiahatékonyságot és BREEAM Very Good minősítést céloznak. A Waberer’s közlése szerint az új kapacitást további kereskedelmi disztribúciós ügyfelek és 3PL-megbízások kiszolgálására is használnák.

Az MD International a szerb FMCG-disztribúciós piac egyik jelentős szereplője, fő tevékenységei közé a belföldi disztribúció, a közúti árufuvarozás és a raktározás tartozik. A Waberer’s 2024 márciusában szerzett 55 százalékos részesedést a vállalatban. Az MDI jelenleg négy szerbiai disztribúciós központot működtet, több mint 280 embert foglalkoztat, flottája pedig mintegy 180 járműből áll.

A Waberer’s szerint a kétlépcsős fejlesztés célja, hogy az MDI meglévő tevékenysége mellett új disztribúciós és 3PL-üzleteket is meg tudjon szerezni, miközben a csoport szerbiai piaci jelenléte is erősödik.

Címke:

További olvasmányok