Belgiumban hatalmas Alibaba raktárat nyitnak. A kínai e-kereskedelmi óriás milliárdokat fektet be

A cikk olvasási ideje 3 perc

Cainiao, az Alibaba európai leányvállalata bejelentette, hogy Belgiumban, Liège városában lesz a kínai óriás Európa központja. Az első repülőgép Hangzhouból Liège-be már megérkezett, és a vállalat olyan raktárépületet szeretne megalkotni, amely ki tudja elégíteni az európai fogyasztók növekvő igényeit a kínai termékek iránt.

Terry Von Bibra, Cainiao európai piaci képviselője megerősítette, hogy Liège-ben lesz az Alibaba belépési pontja Európába. A belga város lesz a kínai óriás központja Európában, tájékoztatott erről a belga L’Echo napilap. A kínai e-kereskedelemi óriásnak már vannak hasonló központjai olyan városokban, mint Hong Kong, Dubai, Kuala Lumpur és Moszkva. A Von Bibra információi szerint az első Hangzhou-Liège közötti repülők már november 11-én leszálltak, amikor Kínában az Egyedülállók napját ünneplik és ebben az időben az online értékesítésben mindig nagy számú megrendelést vesznek fel.

Az óriás személyre szabott logisztikai központjai

Az Alibaba képviselői és a holland hatóságok között folytatott tárgyalások kapcsán néhány újságíró arra gondolt, hogy talán Cainiao megtalálta az új központja helyét. A tét elég magas, mivel az Alibaba 12,8 milliárd eurót szándékozik befektetni új logisztikai központok létrehozására, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi csomagok kezelését és 72 órán belül a kínai ügyfeleknek képesek azt kézbesíteni. Von Bibra azonban megerősítette, hogy Cainiao Liège-ben szeretne egy 380 ezer négyzetméteres európai logisztikai központot építeni. A projektben részt vevő vállalkozásának száma miatt a cég képviselője nem akart további a raktárépítéssel kapcsolatos részleteket elárulni.

– Ami a legfontosabb, hogy szoros együttműködést alakítottunk ki Liège-vel, még akkor is, ha az Alibaba európai tevékenységeinek bővítése nem itt fog véget érni. A kezdeti időszakban megnézzük, hogy ez hogyan fog működik. És elgondolkodunk egy második vagy harmadik központ létrehozásának lehetőségéről is. Ez egy olyan folyamat, amely évekig eltarthat majd – mondta Von Bibra a L’Echo interjúban.

Az európai termékek iránti kereslet Kínában növekedni fog

A kínai középosztály  egyre inkább a külföldi termékeket keresi, amelyeket az e-kereskedelmi platformokon, például a Tmall (az Alibaba Group irányítása alatt) rendelhetnek meg. Jelenleg már 300 millió fogyasztója van. Becslések szerint ez a szám az öt egymást követő évben megduplázódhat.

Nem csoda, hogy Cainiao szeretné kihasználni ezt a tendenciát.

– Az erősségünk a nemzetközi kereskedelem elősegítése. Szeretnénk segíteni az európai márkák eljutását a kínai fogyasztókhoz – tette hozzá Von Bibra.

Fotó: Flickr.com/leighklotz/CC BY 2.0

Címke