Bizarr szavazás a Mobilitási Csomagról végzetes eredménnyel Közép- és Kelet-Európa számára

A cikk olvasási ideje 4 perc

Az Európai Parlament a járművezetők kiküldetésével kapcsolatban a Tanács álláspontjához nagyon közel álló álláspontot fogadott el – a kétoldalú műveletek kivétele és 2 cross-trade művelet (kétoldalú művelet keretében) a kiküldetési szabályok alól. Sajnos elvesztettük a javításainkat – számol be a Twitteren Danuta Jazłowiecka európai parlamenti képviselő.

A parlament által elfogadott álláspont 3 napra korlátozza a kabotázst, a következő műveletre az adott országban 60 óra múlva kerülhet sor, valamint visszatérés a székhely szerinti országba, a teherautónak 4 hetente vissza kell térnie a székhely szerinti országba – ezek az újabb, ma elfogadott előírások, amelyekről az európai parlamenti képviselő beszámolt.

– A szavazás eredménye jelzi a terem két félre való osztottságát. Európa meg van osztva – tette hozzá frissen, mindjárt a szavazás befejezése után.  

Miről szavaztak még ma?

– Csak a tranzit és a kétoldalú műveletek kerültek ki a kiküldetés hatálya alól. Ezen kívül a fülkében való alvás tilalma hosszabb pihenők esetén. Ez abszurd, hiszen mind tudjuk, hogy több ezer parkoló hiányzik Európában – magyarázta a konferencia alatt a szavazás után Elżbieta Łukacijewska európai parlamenti képviselő.

Azt is kiemelte azonban, hogy amíg a „trilógus” (egyeztetés a Parlament, az EU Tanácsa és az Európai Bizottság között – a szerk.)nem mondja ki az ámant, kizárólag javaslatokról, nem pedig megoldásokról lehet beszélni”. 

Lengyelország fellebbez. Talán.

Pillanatokkal 11 óra után megkezdődött a szavazás az Európai Parlamentben a Mobilitási Csomagról. A lengyel európai parlamenti képviselők azzal számoltak, hogy sikerül elhalasztani, még kérvényeket is nyújtottak be ezügyben. Sajnos a szavazatok többségével elutasították őket. Semmit nem segítettek az érvek, miszerint a mai szavazás szembe mehet az adminisztrációs folyamattal.

Nem az időről van szó, hanem arról, hogy jó jog szülessen – szólított fel Elżbieta Łukacijewska európai parlamenti képviselő, hivatkozva a tényre, hogy a Mobilitási Csomagra vonatkozó beszámolóhoz több, mint 1000 javítást jelentettek be. Rámutatott, hogy amennyiben a javítások tömbös megszavazására kerül sor (azaz összeállításban, és nem egyenként mindegyikről), akkor a „parlament nevetségessé teszi magát”. Hiszen a szerzőik vezetékneve szerint csoportosították őket, és nem a tartalmuk szerint– Kérvényeztük, hogy nyugodtan készítsék össze a javítások listáját, és hogy utána dolgozzunk rajta a következő plenáris ülésen Strasbourgban – tette hozzá. Azt is kiemeli, hogy a „választók iránti tiszteletről” van szó, valamint arról, hogy „jó jog hagyja el az üléstermet”.

Ezt erősítette meg Kosma Złotowski európai parlamenti képviselő. Megállapította, hogy a javasolt szavazási sorrend sérti a Parlament szabályzatát, mivel egymást kizáró forgatókönyveket gyűjt egy csoportba.

– Azonos javítások jelennek meg több különböző tömbben. Majdnem 100 ilyen esetet azonosítottunk – érvelt. Hozzátette, hogy a tömbös szavazási folyamat, amelyet a mai parlamenti tanácskozás vezetője javasolt, szembe megy az adminisztrációs előírásokkal, és ennek következtében a helyzet az Európai Bíróságon is végződhet.

„Káosz és rendetlenség”

Végül azonban dacára, hogy az európai parlamenti képviselők megkezdték a szavazást minden javításról külön, rövidesen a többségük amellett foglalt állást, hogy tömbben szavazzanak. Semmit nem segített Kelet-Közép-Európa néhány képviselőjének az ellenkezése, akik rámutattak, hogy ez csak „káoszhoz és rendetlenséghez” vezethet.

A Mobilitási Csomag tömbös jóváhagyásának azonban több támogatója volt. Azzal győzködtek, hogy a javítási tömbök a szerzők vezetékneve alapján való létrehozása logikus, mivel így az elrendezésük „integránsabb, mert a politikai logika szerint kerültek sorba rendezésre”.

Fotó: Twitter/@elukacijewska

Címke