Fotó: DfT/ Twitter

Nem kell covid-igazolvány a kamionosoknak EU-n belül; az EU Tanács legfrissebb ajánlása szerint

Az áruszállításban dolgozóknak lehetővé kell tenni, hogy szabadon utazhassanak az EU-n belül, azaz Covid-igazolvány és  covid-tesztek elvégzése nélkül – javasolta az Európai Unió Tanácsa kedden. Vészhelyzet és abból fakadó tesztelési követelmény bevezetése esetén a tesztelésnek nem szabad megzavarnia az ellátási láncokat.

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az Európai Unió Tanácsa kedden ajánlást tett közzé arról, hogy az EU-s országoknak hogyan kell a COVID-19 világjárvány idején elősegíteni a biztonságos szabad mozgást az unión belül.

Az új ajánlás értelmében a Covid19-cel összefüggésben hozott intézkedések alkalmazásakor az érintett személy helyzetét kell figyelembe venni, nem pedig az adott régió helyzetét – azon területek kivételével, ahol a vírus nagyon nagy mértékben terjed.  Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb tényezőként az utazónak az uniós digitális Covid-igazolvány által tanúsított oltásait, teszteredményét vagy gyógyultsági státuszát kell figyelembe venni.

Mindazonáltal a közlekedési dolgozóknak és a közlekedési szolgáltatóknak, beleértve az adott területen való felhasználásra szánt árut szállító, valamint a területen csak áthaladó tehergépjárművek vezetőit és személyzetét is, nem kell rendelkezniük az (EU) 2021/953 rendelet alapján kiállított érvényes uniós digitális Covid-igazolvánnyal, mondja ki az uniós ajánlás 16. pontja.

Ezenkívül a a közlekedési dolgozók és a szállítási szolgáltatók nem kötelezhetők arra, hogy szakmájuk gyakorlása során karanténba vonuljanak, vagy hogy csak akkor dolgozhassanak, ha van negatív tesztbizonyítványuk.

Ez a mentesség akkor is érvényes, ha a járművezető nincs beoltva, és a vörös zónából érkezik.

Különös figyelmet kell fordítani azokra a területekre, ahol a vírus nagyon nagy mértékben terjed, tekintettel arra, hogy e területek esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy a fertőzést ezekről a területekről behurcolják, valamint arra, hogy a hosszú ideig fennálló, nagy esetszám rendkívül megterheli e területek állami egészségügyi rendszereit” – olvasható a dokumentumban.

Az ilyen területekről érkező, oltási vagy gyógyultsági igazolvánnyal nem rendelkező személyeket indulás előtt SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szolgáló tesztre, érkezést követően pedig karanténra vagy önkéntes karanténra kell kötelezni.

DE! A belső piac zavarainak korlátozása és a „zöld sávok” működésének megőrzése érdekében az alapvető szükségből utazók, különösen a közlekedési dolgozók és a közlekedési szolgáltatók mentességet kell, hogy élvezzenek.

Vészhelyzet esetén

Amennyiben egy tagállam aktiválja a vészfékmechanizmust és ennek eredményeképpen a közlekedési dolgozókat és a közlekedési szolgáltatókat Covid19-teszt elvégeztetésére kötelezi, gyorstesztet kell alkalmazni, és az érintetteket nem lehet karanténra kötelezni, hogy ez ne okozzon zavart a szállításban.

A szállítási vagy az ellátási lánc zavarai esetén a tagállamoknak a „zöld sávok” működésének fenntartása érdekében haladéktalanul fel kell oldaniuk vagy hatályon kívül kell helyezniük az ilyen szisztematikus tesztelési követelményeket.

Ha szállítási vagy ellátási láncok megszakadnak, az ilyen szisztematikus tesztelési követelményeket azonnal meg kell szüntetni vagy hatályon kívül kell helyezni.

Az ajánlás 2022. február 1-jén lép hatályba.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ajánlás nem bír kötelező jelleggel az egyes tagállamokra.

Címke