TransInfo

Csillagászati összegű kompenzáció a járművezetőnek, mert túlvezetésre kényszerítették.

A cikk olvasási ideje 3 perc

A 75 millió dolár összegű kártérítést (mintegy 21,8 milliárd forint) egy járművezető kapja, akit a munkáltatója arra kényszerített, hogy az előírt napi vezetési időt meghaladva is dolgozzon. Az ítélet és ez a hatalmas kártérítés minden olyan fuvarozó számára figyelmeztetőjelként kell szolgálni, amelyik nem veszik figyelembe munkavállalóik egészségét, biztonságát, és a szabályozásokat.

 A több millió dolláros kártérítés, amelyet egy kis texasi fuvarozó vállalatnak kell kifizetnie egy alkalmazottjának, felhívja az iparág figyelmét a járművezetők túlterhelésére – mondta Hector Torres, az alperes vállalkozó ügyvédje a Freightwaves.com portálnak.

A Texas-i Hidalgo bírósága 75 millió dolláros kártérítést ítélt meg Lauro Lozano-nak, aki 2015-ben súlyos balesetet azért, mert túl sokáig kellett vezetnie. Lozanot arra utasította vállalata, hogy változtassa meg a munkanaplója adatait, és szállítson el egy hűtős rakományt Texasból Marylandbe (1800 mérföld, azaz körülbelül 2900 km), annak ellenére, hogy elérte a munkaideje korlátját. Lozano elaludt Alabamában a kormány mögött,  és egy másik teherautóval összeütközött ami miatt súlyos sérüléseket szenvedett el.

Ez volt az az eset, amikor a felperes ügyvédje felkérte a esküdteket, hogy adjanak ki  közleméynt arról, hogy ezek a bizonyos viselkedési minták nem tolerálhatók – a túlterhelt sofőröket nem lehet arra kényszeríteni, hogy átlépjék a megengedett határokat – mondta Torres a FreightWaves.com portálnak.

– Természetesen nem igaz, hogy ügyfeleim ilyen jellegű magatartást folytattak, de az esküdtek úgy döntöttek, hogy ezt nem hiszik el,  – tette hozzá.

A sofőr és ügyvédje szerint azonban a munkáltató megsértette a munkavállalóval szembeni kötelezettségeket, például a biztonságos munkahely és a munkavállaló tevékenységi felügyeletének a feltételeit. A vádlott nem rendelkezett biztosítással a munkavállalók kártérítésére. A per alatt kiderült, hogy egy holding céget hoztak létre, a JNM Express-t,  két másik vállalattal ( az Anca Transport és az Omega Freight Logistics segítségével), hogy megvédjék személyes vagyonukat, megtévesszék a hitelezőket, valamint az összes dolgozót is, aki sértett volt a munka során.

Torres ítélete még nem jogerős. Az ügyvéd azonban arra számít, hogy csökkentik a kártérítés összegét vagy hogy sikerül a felperessel megegyezniük.

Ez egy kisebb cég, ami kevesebb, mint 20 teherautóval rendelkezik, tehát ügyfeleim soha nem fogják tudni kifizetni a kártérítés akár egy részét sem. Ezek a számok csillagászatiak – jelentette ki.

Az viszont kétségtelen, hogy a Hidalgo megyei bíróság ezzel üzenetet küldött ezzel minden fuvarozónak az Egyesült Államokban, de még azon túl is. Egy munkavállalót túl hosszú idejű munkára kényszeríteni, és arra, hogy rossz körülmények között dolgozzon, tragédiához vezethet. Nemcsak a járművezető szenvedett balesetet, hanem a vállalkozás is a csőd szélére került.

Önök szerint tisztességes a kártérítés összege?

Photo: Trans.INFO

Címke