Egy öreg teherautóvezető története – spanyol dokumentumfilm

Milyen volt az 1960-as években egy hivatásos tehergépjármű vezető munkája? Öt spanyol sofőr, akik a hatvanas években egyszerre kezdték a pályájukat, úgy döntött, hogy elmesélik, milyen volt akkoriban a fuvaros szakma egy másik sofőrnek, aki közben pályát váltott, és rendező és forgatókönyvíró lett – Fernando Fernández Ferreirának. Az „Egy öreg teherautó vezető története” című filmet a spanyol és román filmfesztiválokon igen nagyra értékelték.

Egy öreg teherautó vezető története – időutazás a régi spanyol 6-os úton

Fernando Fernández Ferreira segítségével, José Barbeitos, Amable Balseiro, Pedro Rodriguez Lopez és Antolin visszatér egy teherautó fülkéjébe, hogy visszaemlékezzenek az élet nehézségeire és szépségeire, amit a kormánykerék mögött a régi hatos úton tapasztaltak Madrid felé. A történet öt járművezető életét mutatja be. José Luis Basante is csatlakozik a mesélőkhöz, beszél az apjáról, aki halszállítással kezte fuvaros pályafutását, és a tartály leengedése közben halt meg.

Fernández maga is 20 éven keresztül dolgozott teherautó sofőrként, így kívül-belül ismeri a szakmát. Főszereplőivel együtt járta végig az utat Coiróstól Vega Valcarce-ig a spanyol Pegazussal, ami minden spanyol számára visszahozza a régi szagokat, érzéseket. Az út során megálltak azokon helyeken, ahol régen is tették: benzinkutakon, éttermekben.

Tisztelgés

Kalandnak indult, de a film végére tisztelgéssé vált mindenki előtt, aki a hatvanas években kezdte ezt az életet, ezt a hivatást – mondta a rendező.

A film bemutatja a társadalom, az infrastruktúra, a technológia változását, és ezeknek a hatását a járművezetőkre. De nem csak a munka változott meg ezek alatt az évtizedek alatt – a járművezetők kapcsolata egymással is.

Régen kellett keresni egy benzinkutat vagy egy éttermet, ha telefonálni kellett. Volt idő másokra. Most mindenkinek mobiltelefonja van.  Ha lerobbantál, nem telt bele egy perc, és máris 6-7 kolléga állt meg segíteni. Egy nagy család voltunk…. A kilencvenes években kezdett el minden megváltozni. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki megálljon. Mindenki arra hivatkozik, hogy nagy a nyomás, kevés az idő, ott a tachográf, a rohanás, az ellenőrzések. Manapság mindenki ideges. Akkoriban nem volt ekkora stressz – nosztalgiázik a rendező.

Ferreira sajnálja, hogy manapság már nincs akkora szolidaritás a sofőrök között, mint régebben volt. Szerinte most mindenki csak saját maga miatt aggódik, a szakma robottá vált.

„A kaland és az improvizáció kihalt. A múlté lett.” – teszi hozzá szomorúan.