Hány bőrt lehet még lehúzni a kamionoskról? Teherautó-wc tízszeres áron

A cikk olvasási ideje 3 perc

Wc a sofőröknek a teherautó vezetőfülkéjében? Majdnem 900 euróért lehet venni olyan toalettet, amit az anyósülés helyére lehet rakni, és állítólag nem jön ki belőle a bűz. Jobb, mint a vödör?

A sofőrök számára néha igazi kihívást jelenthet, hogy útközben elérhető és tiszta mellékhelyiséget találjanak. Néha olyan alternatívák maradnak, amelyek nem egészen olyan kényelmes megoldások. A válasz az igényeikre a két egykori teherautó sofőr találmánya lehet – az úgynevezett „száraz WC”.

A szállítmányozás kérdése mindig is érdekelt bennünket. Már egy jó ideje elkezdtünk gondolkozni azon, hogy miért nincs WC a teherautó fülkéjében. A gyomorbajjal küzdő embereknek például gyorsan kell találniuk egy WC-t, ami nem mindig könnyű, különösen éjszaka. Problémák a nők esetében is fennállnak” – jegyezte meg Herman Ribberink a Transport Online-nak adott interjújában.

Arend Hendrik Zweers és Herman Ribberink, a megoldás második kezdeményezője azzal érvel, hogy már egy ideje dolgoztak az ötleten, de a koronavírus világjárvány okozta válság felgyorsította terveiket.

Hogyan működik a „száraz WC”? A készülék nem használ vizet, hanem úgynevezett „gyűjtőzsákkal” működik és egy olyan rendszerre támaszkodik, amely szorosan illeszkedik a WC falához a kivehető WC-ülőke alatt, hogy megakadályozza a kellemetlen szagok kiszabadulását. A zsákot ki lehet cserélni, ha megtelt.

A Truck-Toilet WC-t úgy tervezték meg, hogy a másik vezetőülés helyére helyezhető legyen, ahogy az alábbi képen látható:

Az egyik kamionos elkezdte tesztelni a teherautó fülkéjében elhelyezett WC-ket. Mit gondolnak erről a sofőrök?

A WC-ket egyelőre a holland Tielbeke Transport fuvarozó vállalat teszteli. Herman Ribberink azonban elismerte, hogy nem minden járművezető lelkesedik a koncepcióért. Az egyik sofőr kifejezetten kijelentette, hogy ha ilyesmi kerülne a teherautójába, visszaadná a kulcsokat és munkahelyet váltana.

889 euró a „zseniális találmányért”

Ez a teherautó-WC semmiképpen sem olcsó megoldás, ezért nehezen eladható. Maga a WC áfa nélkül 889 euróba (kb 315 ezer forint) kerül. Az árban benne van öt extra zsák is, de ezt követően a használóknak külön kell venni port (a WC-ben lévő folyadék megszilárdítására szolgál), valamint további zsákokat. Ezek tízes csomagoként 8,95 (3200 forint), illetve 18,85 euróba (6700 forint) kerülnek.

Erre mondta azt a Facebookon az egyik felhasználó: „Ennyi erővel vödörbe is lehet sz**ni, az nem kerül 900 euróba”.

Igaza van?

Fotó: David Dixon / Geograph UK + Truck Toilet

Címke