TransInfo

Hogyan spóroljunk az üzemanyag árán?

A cikk olvasási ideje 4 perc

Kevés az olyan sofőr, aki nem veszi figyelembe a forgalmazókat és nem hasonlítja össze az árakat a benzinkutakon. Az áremelések a legtöbb gépjárművel közlekedő ember szeméből kiűzik az álmot. Mit lehet tenni, hogy legalább egy kicsivel kevesebbet fizessünk?

A szállítmányozó cégek annak okán, hogy hatalmas mennyiségű üzemanyagot fogyasztanak, és hatalmas összegeket hagynak a benzinkutakon, törekedhetnek kedvezményekre a forgalmazóknál. Természetesen nem arról van szó, hogy a pénztárnál alkudoznának, hanem rendszerszintű megoldásokról. Ilyen lehetőséget elsősorban az üzemanyagkártya használata kínál.

A kártyának köszönhetően literenként tizen-egynéhány forinttól kezdve akár 50 forint kedvezményre számíthatunk a dízel árából. Általában a kedvezményt az adott benzinkúton kínált árakból vonják le. Tehát az, hogy mennyit fizetünk literenként függ a tankolás helyétől.

A gyakorlatban előfordulhat, hogy egy forgalmasabb út mellett akár a kedvezményt igénybevétele mellett is többet fizetünk, mint valaki, aki kedvezmény nélkül, azonban mellékúton tankol. A kártyák egy részénél a kedvezményt a nagykereskedelmi árból (SPOT) vonják le, ami az ország egész területén egységes és érvényes. Ilyen rendszert kínál többek között a Transcards.eu.

Nagyobb csoport- több kedvezmény

Az üzemanyagkártya kiegészítője lehet az úgy nevezett beszerzési csoportokban való részvétel. Egy ilyen csoport több szállítmányozó céget foglal magába, akik közösen képesek a forgalmazónál jobb feltételeket kínáló üzemanyagkártyákat kialkudni, mintha egyedül próbálkoznának. Ilyen feltételeket egyénileg egy áruszállító cég sem tudna elérni.

Hasonlóan működik az az ajánlat, amellyel a Trans.eu közösség tagjai élhetnek. A közösséghez csatlakozó cégeknek Transcards.eu kártyát kínálnak, amelynek köszönhetően nemcsak kedvezményes áron vásárolhatják az üzemanyagot, hanem lehetőségük van a tankolásért csupán a számla kiállításának dátumától számított 60 nap elteltével fizetni.

Öko-vezetés

Azonban az olcsóbb tankolás nem kíméli meg a céget a magas költségektől, ha a sofőrök nem fognak gazdaságosan vezetni, a tehergépjármű pedig nincs megfelelően előkészítve az útra.

Azt, hogy hogyan vezessünk gazdaságosan, az ecodriving tanfolyamok oktatói tanítják. És habár minden sofőr úgy véli, hogy tökéletesen vezet, a gyakorlatban kiderül, hogy mégiscsak lehet jobban is. – Egy ilyen képzésnek köszönhetően csökkenteni lehet a fogyasztást akár 2-5 literrel 100 km-en – állítja Wojciechowski Bartosz az Eco Driving Academy PL Képzési Központból. Ecodriving tanfolyamok azonban nem csak Lengyelországban érhetők el, Budapest mellett több megyeszékhelyen is lehet találni oktatót.

Gumi, motor, kasztni

Ugyanilyen fontos a teherautó megfelelő előkészítése. Az autógumiban lévő optimális nyomás garantálja a súrlódási együttható minimalizálását. Viszont a jól beállított burkolat biztosítja az aerodinamika javítását. Ezek a beavatkozások biztosítják, hogy a jármű nem fogja az erejét arra pocsékolni, hogy áthatoljon a levegőn.

A kanadai Természeti Erőforrások Minisztériumának kutatásaiból kiderül, hogy a megfelelően beállított burkolat a sofőr kabinja fölött (nem lóghat túl a félpótkocsin) akár 6-8 %-kal alacsonyabb fogyasztást jelent. További 2-4%-ot ad az oldalsó burkolat a kabin és a félpótkocsi között. További 4-7% spórolást jelenthet a nyerges vontató és a félpótkocsi tengelyei közti tér beépítése.

A következő dolog a motorról való gondoskodás: olajcsere, ellenőrzések, jó benzin tankolása.

Érdemes elgondolkodni a drágább üzemanyag tankolásán. A forgalmazók állítása szerint a prémium dízel alacsonyabb fogyasztást, a motor teljesítményének növekedését jelenti valamint védi az üzemanyag rendszert a szennyeződésektől és korróziótól, valamint megnöveli az élettartamát.

Szívesen írnánk azonban a fuvarozó cégek és a sofőrök igazi tapasztalatairól – igazat mondanak a forgalmazók, megéri a drágább benzin?
Önök hogyan próbálják kordában tartani az üzemanyagfogyasztást?

Fotó: Pixabay

Címke