Hotelszámla a heti pihenő idejére? Brüsszel felszólal a járművezetők ellenőrzése ügyében

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az Európai Bizottság szerint a járművezetőknek nem kell felmutatniuk szállodai számlát a 45 órás pihenő ellenőrzésekor. A spanyol szervek pedig ezt kezdték követelni. Brüsszel speciális iránymutatást készít elő ebben az ügyben.

A spanyol szállítmányozási szövetségek szövetsége tájékoztatott az Európai Bizottság reakciójáról a spanyol szervek által végzett teherautóvezetők heti pihenőjének ellenőrzése kapcsán. Az idén márciusban a közlekedési tárca közzétett jegyzőkönyv szerint a Polgári Gárda ügynökei, akik a DGT (a spanyol közlekedési felügyelet) számára dolgozva meg kell, hogy követeljék a szállodai számlát a 45 órás pihenőjét töltött járművezetőktől. Ez lenne a bizonyítéka, hogy a járművezető a jármű fülkéjén kívül töltötte a pihenőjét.

Az Európai Bizottság azonban nyíltam elutasítja ezt a megközelítést, ami rögzítésre is került a Közúti Szállítmányozási Bizottság valamint és az Európai Unió 21 tagállamának közlekedési miniszterei és ellenőrző szervei ülésén, amelyre a múlt héten került sor.

Az EB véleménye szerint ez a követelmény túllép a regisztrációs dokumentáción, amelyet a járművezető köteles magánál tartani a jármű fedélzetén, hogy bemutathassa azokat a szerveknek ellenőrzés esetén.

A Bizottság szerint „az ellenőrzést végző hivatalnokoknak nem kellene további dokumentumokat megkövetelniük, amelyek nem szerepelnek az EU megfelelő jogalkotásában (mint például a szállodai számlák) a hagyományos heti pihenő előírásszerű eltöltésének bizonyításához” – olvashatjuk a Fenadismer szervezet közleményében.

Ennek kapcsán az Európai Bizottság készíti a megfelelő iránymutatást, amelyet be kell tartani a járműben való pihenő eltöltési tilalom betartásának ellenőrzésekor, amely az (EK) 561/2006 rendeletből következik. Hamarosan közzé lesznek téve, és megküldésre kerülnek valamennyi tagállam számára.

A fülkében való éjszakázás spanyol tilalma

A 45 órás pihenő fülkében való eltöltése a spanyol előírások között új típusú szabálysértésként idén február 21-én jelent meg (a végrehajtási utasításban a közúti közlekedésről szóló törvényhez, a ROTT-hoz). Azóta az ilyen vétségért Spanyolországban bírság jár, mintha egyáltalán nem tartanánk be a 45 órás pihenőt, vagyis 1001 és 2000 euró közötti összeg. Az első járművezetők, akiket tetten értek a törvény megsértésékor, már megkapták a bírásgot.

Fotó:Twitter.com/FundGestrafic

Címke