TransInfo

Kiadósabb dízel üzemanyag – akár több mint 20 százalékkal. Ezt erősítik meg a kanadai és németországi tesztek is.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az új, rendkívül hatékony üzemanyagot, amelyet egy kanadai startup hozott létre, eddig két cég tesztelte. A tesztek részeként a teherautóik összesen 50 ezer mérföldet vagyis több mint 81 ezer kilométert tettek meg . Az eredmények szerint a hagyományos dízelüzemanyaghoz képest az új üzemanyag hatékonysága minimum 20%-kal, de akár 27%-kal is jobb.

Az említett üzemanyagot létrehozó Startup Enezol – Enezol Energy Diesel – azt állította, hogy a korszerűsített ratifikációs folyamatnak köszönhetően nem csak az égési tulajdonságok javulhatnak, hanem a légkörbe kibocsátott CO2 mennyisége is csökkenhetnek. Azt is elmondták, hogy az új dízelüzemanyagok használata a jövőben a cégeknél felmerülő üzemanyagköltségek csökkenéséhez is vezethet, de erre jelenleg még nincs konkrét becslés.

Az Enezol reméli, hogy meghódíthatja a piacot, és nem csak a kanadait. Szeretné, hogy a hatékonyabb dízelüzemanyagot külföldön is forgalmazzák. Az elkövetkező három évben 500 millió gallon (vagyis közel 1,9 milliárd liter) gyártását szeretné elérni évente – a fleetowner.com portál szerint. A cég azonban nem zárja ki, hogy ez korábban is lehetséges lesz majd.

Használt étolajjal közlekednek

Nem ez az egyetlen tanulmány az új üzemanyagról. Saját környezetvédő dízel üzemanyagukat már a Volkswagen is teszteli. A csoport szerint az R33 BlueDiesel lehetővé teszi a CO2-kibocsátás legalább 20% -os csökkentését a hagyományos dízel üzemanyaghoz képest. A sikerhez a kulcs az, hogy használt étkezési zsírokat, pl. hasábburgonya sütéséből származó étolajat használnak fel.

Ezeket a zsírokat leszűrjük, tisztítjuk és paraffin keveréknek vagy biodízelnek dolgozzuk fel, amelyet ezután hozzáadunk az alap üzemanyagolajhoz. Ez a fajta „biológiai tartalom” akár 33 százalékot is kitehet. R33 BlueDiesel összetételében – jelentette be a csoport.

A Volkswagen már január óta teszteli a szerves dízelüzemanyagot. Ez az üzemanyag többek között elérhető a Volkswagen benzinkutakon Wolfsburgban. A csoport azt állítja, ez még csak a kezdet.

Fotó: Pixabay/paulbr75/public domain

Címke