Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka közleményt adott ki, amelyben elutasította a Lengyelország és Magyarország által a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelvvel kapcsolatban benyújtott panaszt. Mindkét állam kormánya szerint a 2018-ban elfogadott irányelv sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságát és a munkaerő mozgását az EU piacán, és felszólít annak teljes elutasítására. Noha a főtanácsnok indítványa nem köti a Bíróságot, a múltban voltak olyan esetek, amikor az ítéletek megegyeztek a korábban kiadott ítéletekkel.
Manuel Campos Sánchez-Bordona, az EUB főtanácsnoka azt javasolta, hogy a Bíróság bírói utasítsák el a Magyarország és Lengyelország által benyújtott keresetet, amely a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv megsemmisítését kérte. Véleménye szerint az uniós jogalkotó az Unió munkaerőpiacainak az egymást követő bővítéseket és a 2008. évi gazdasági válságot követően tapasztalt változásaira figyelemmel úgy ítélte meg, hogy elkerülhetetlen a 96/71 irányelv ebben az értelemben történő módosítása.
Hadd emlékeztessük olvasóinkat arra, hogy az elfogadott irányelvvel összhangban a kiküldött munkavállalók munkakörülményeinek szempontjai megváltoztak annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet biztosítsanak számukra, többek között a javadalmazásuk, valamint a szociális és a munkavállalói jogok tekintetében. Általános szabályként ezeknek a feltételeknek meg kell felelniük az abban az országban alkalmazandó rendelkezéseknek, amelybe a munkavállalókat kiküldték. Másrészt, ha a munkavállalókat 12 hónapnál hosszabb ideig (vagy kivételesen 18 hónapra) küldik ki, az irányelv előírja, hogy ugyanazokat a munka- és foglalkoztatási feltételeket kell alkalmazniuk, mint ami a helyi alkalmazottakra vonatkozik.
A főtanácsnok arra mutat rá, hogy a módosító irányelv csak a fogadó állam és a származás szerinti állam hatályos munkajogi szabályozása alkalmazásának koordinációjára szorítkozik, és egyetlen esetben sem rögzíti a fizetendő munkabérek szintjét, mivel az a tagállamok hatáskörébe tartozik. Hasonlóképpen, a kiküldetésben lévő munkavállalók díjazásának egyes elemei továbbra is el fognak térni a helyi munkavállalók díjazásának elemeitől, ily módon nem fognak eltűnni az azon tényleges díjazások közötti különbségek, amelyeket a munkavállalók e két fajtája kap.
Harmadszor a főtanácsnok úgy véli, hogy a módosító irányelv elfogadásával az uniós jogalkotó tartotta magát az arányosság elvének követelményeihez, és nem lépte túl nyilvánvalóan a munkavállalók transznacionális kiküldése szabályozásának területén fennálló széles mérlegelési mozgásterét. A főtanácsnok úgy ítéli meg, hogy a módosított irányelv szövegében a „minimális bérszint” kifejezésnek a „díjazás” kifejezéssel történő helyettesítését azon gyakorlati nehézségek igazolták, amelyeket e fogalmak közül az előbbi okozott. Munkavállalóik kiküldésekor ugyanis egyes vállalkozások hajlamosak lehettek arra, hogy számukra a minimálbért fizessék, azok kategóriájától, beosztásától, szakmai minősítésétől és szolgálati idejétől függetlenül, ami a hasonló helyzetben lévő helyi munkavállalókhoz viszonyított bérkülönbségekhez vezetett.
Fotó: az Európai Unió Bírósága