Fotó: AdobeStock/Siwakorn1933

Már 17 évesen, felügyelet mellett, lehetne vezetni teherautót az EU új javaslata szerint

Az Európai bizottság ma bemutatta a kérvényeit a vezetői engedélyre vonatkozó előírások modernizálása kapcsán, így az egész EU-ban érvényes digitális vezetői engedéllyel, valamint az új előírásokkal kapcsolatban a közúti közlekedés szabályainak végrehajtásáról a határokon túl.

A cikk olvasási ideje 5 perc

Az új előírások az EB szerint növelnék valamennyi úthasználó biztonságát és segítenének az EU ún. zéró-vízióját elérni, azaz a balesetek halálos áldozatainak számát 0-ra csökkenteni az uniós utakon 2050-ig. Ezen kívül lehetővé tennék a fiatalabb járművezetők számára a tapasztalatszerzést kisérő személlyel való vezetéssel – 17 éves kortól a fiatalok tanulhatnak, és szerezhetnek C-kategóriás jogosítványt. Azok, akik végeznek 17 évesen, önállóan vezethetnek majd 18 éves koruktól. Ez segítene megoldani a jelenlegi járművezető-hiányt.

A mai javaslat számol a nyelvi korlátozás csökkentésével is a vezetői engedély vizsgája során. Amennyiben a vizsgázni érkező jelölt nem beszéli az adott ország nyelvét, ahol vizsgázni készül, és nincs lehetősége tolmácsot igénybe venni, az új előírások megkönnyítik majd a vizsgázást az EU egy olyan országában, amelynek a nyelvét ismeri.

Digitális vezetői engedély

Ezen kívül a vezetői engedélyek tagállamok közötti elfogadásának megkönnyítése érdekében a Bizottság a világon először javasolja a digitális vezetői engedély bevezetését. Lényegesen könnyebb lesz kicserélni vagy megújítani a jogosítványt, mivel minden folyamat online fog történni. Ugyanebben a szellemben az EU-n kívüli állampolgárok esetében hasonló közlekedésbiztonsággal egyszerűbb lesz a vezetői engedély cseréje uniósra.

A járművezetők képzésének frissítése tekintetbe veszi az átállást a kibocsájtásmentes járművekre. Értékelni fogják például az ismereteket a fejlettebb vezetést segítő rendszerekkel és egyéb automatizált technológiákkal kapcsolatban. A kezdő járművezetők azt is meg fogják tanulni, hogy a vezetési stílusuk milyen hatással van a kibocsájtásra – például sebességváltáskor. Ezen kívül a B-kategóriás vezetői engedéllyel vezethető járművek engedélyezett össztömege is igazításra kerül az alternatív üzemanyagú járművekhez, mivel az akkumulátoros kibocsájtásmentes járművek nehezebbek lehetnek – magyarázza az EB a hivatalos közleményében.

Hatékonyabb bűnüldözés külföldön

A jelenlegi uniós előírások a szabályok határokon átnyúló végrehajtásában segítettek biztosítani, hogy a közúti szabálysértések elkövetői, akik nem az adott országban élnek, nem maradnak névtelenek. Azonban 2019-ben a külföldön elkövetett szabálysértések kb. 40%-a büntetlen maradt, mivel vagy nem találták meg az elkövetőt, vagy a befizetés nem került végrehajtásra.

A Bizottság ezt a problémát úgy akarja megoldani, hogy lehetővé teszi a bűnüldöző szervek számára a hozzáférést az országos vezetői engedélyek jegyzékeihez. Brüsszel azt is javasolja, hogy növeljék a kijelölt országos kapcsolati pontok szerepét, hogy jobban együttműködhessenek a bűncselekmények ügyében nyomozó bűnüldöző szervekkel. Ez lehetővé tenné a jelenlegi hiányosságok megoldását a tagállamok közötti együttműködésben a bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozásokban.

Ezen kívül a jelenlegi jog kiterjed az információcserére a leggyakoribb és legkomolyabb szabálysértésekkel kapcsolatban, mint a túlzott sebesség és az ittas állapotban való vezetés. A Bizottság javasolja ezen közúti szabálysértések körének kibővítését a következőkre:

  • Nem megfelelő követési távolság tartása;
  • Veszélyes előzés;
  • Veszélyes parkolás;
  • A szimpla vagy többszörös záróvonal átlépése;
  • Forgalommal szembeni közlekedés;
  • A mentőfolyosó használatára vonatkozó szabályok megsértése;
  • Túlterhelt jármű használata.

Egy speciális információs portál biztosít könnyű hozzáférést az állampolgárok számára a minden egyes tagállamban érvényes, biztonságos közúti közlekedésre vonatkozó szabályokról, majd időben lehetővé tenné közvetlenül a bírságok befizetését.

Vezetői engedély elvesztése a külföldön elkövetett szabálysértés miatt

Lényegében azért, hogy megelőzzék a büntetlenséget a közúti közlekedési szabálysértések elkerülői között, új rendszer kerül bevezetésre, amely lehetővé teszi a vezetői engedély elvételét az egész Unióban, amennyiben a tagállam úgy dönt, hogy a területén elkövetett szabálysértés miatt elvenné a jogosítványt.

“A közúti közlekedési szabálysértések elkövetőinek felelősségre vonása minden tagállamban alapvető jelentőséggel bír a közúti közlekedés biztonsága szempontjából. Azonban a hatályos előírások értelmében, amikor a súlyos szabálysértés vezetési tilalommal jár, azt nem lehet érvényesíteni az egész EU-ban, hogyha a járművezető egy olyan tagállamban követte el a szabálysértést, amely eltér attól, amely kiadta számára a vezetői engedélyt” – magyarázza az EB.

A hatályos előírások értelmében a vezetési tilalom nem kerülhet végrahjtásra az egész Unióban, ami relatív büntetlenséget okoz a közúti közlekedési szabálysértők elkövetőinek körében.

Az új előírások változtatnának ezen. Ez egy olyan rendszer felállításával történne, amely a járművezetési tilalmat alkalmazna az egész EU-ban, hogyha a járművezető elveszíti a jogosítványát valamely tagállamban.

Miért lehet majd elveszteni a jogsit az EU-ban?

Bár az egyes tagállamokban jelentős különbségek vannak a vezetői engedély elvesztéséhez vezető út szakaszaiban, vannak azért egyes, a közúti közlekedés biztonságát érintő szabálysértések, amelyek következménye a vezetési tilalom az összes, vagy több tagállamban.

Az EB indítványa kiterjed azokra a közúti szabálysértésekre, amelyek gyakran vezetnek közúti balesetekhez és halálos áldozatokhoz, konkrétan a túl nagy sebesség és az ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetés, valamint a halál vagy súlyos egészségkárosodás okozása bármely közúti közlekedési szabálysértés következtében.

A ma bemutatott indítványt az Európai Parlament és a Tanács bírálja el a hagyományos jogalkotási folyamat keretében.

Címke