TransInfo

Rail Cargo

Már tesztelik a Rail Cargo Hungaria első villany-hibrid tolatómozdonyát

Megérkezett Kínából Európába a Rail Cargo Hungaria (RCH) megrendelésére kifejlesztett árufuvarozási feladatokra optimalizált első villany-hibrid tolatómozdony, amelynek tesztelése már meg is kezdődött Csehországban. Emellett hónapok óta sikeresen folynak az új technológiával gyártott nagyteljesítményű vonali gépek statikus vizsgálatai és futáspróbái is. A világ legnagyobb vasúti járműgyártó – a CRRC Group –leányvállalata, a CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd által megépített két vonali és a két tolatómozdony a tervek szerint 2022-ben kezdi meg a szolgálatot a magyar pályahálózaton.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Magyarország piacvezető árufuvarozó vállalata számára kiemelten fontos a villany-hibrid technológia kialakítása, mivel a régióban még nem teljes a vasúti infrastruktúra villamosítása, valamint az iparvágányok és rakodóvágányok fölött sincs Magyarországon felsővezeték. Emiatt az érintett vontatási és tolatási feladatokat eddig külön dízel mozdonyok kivezénylésével oldották meg, a villany-hibrid technológia ezt a költséges és környezetszennyező műveletet váltja majd ki.

A mozdonyok a felsővezeték áramforrását, valamint a lítium-titanát akkumulátort alkalmazzák a tolatási műveletekhez a felsővezetékkel nem rendelkező szakaszokon. A jármű a felsővezetékes szakaszokon pedig feltölti a lítium-titanát akkumulátort.

Az integrált váltakozó áramú meghajtórendszer fékezés során a vonat mozgási energiáját villamos energiává alakítja át, és visszatermeli az akkumulátorba, ezáltal töltve azt. Az elektropneumatikus fékrendszer megfelel a tolatómozdonyok gyakori indítással és megállással járó alkalmazási követelményeinek, könnyen kezelhető és egyszerűen karbantartható.

Az akkumulátorcsomag vontatási kapacitása 350kWh, a lítium akkumulátort felsővezetékről 2,5 óra, hálózatról pedig 8-10 óra alatt lehet teljesen feltölteni. A mozdony semmilyen káros anyaggal nem terheli a környezetet. Induláskor a jármű 250 kN indító vonóerőt képes kifejteni, útja során akár 100 km/h sebességgel is haladhat, a szuperkapacitás révén pedig felsővezeték nélküli sík pályán egy 800 tonnás szerelvényt 85 percig képes vontatni 20 km/h sebességgel.

A villany-hibrid technológia kiemelt jelentőséggel bír majd az egyes kocsi-teherforgalmak lebonyolításánál.

Címke