TransInfo

Fotó: Trans.INFO

Mégsincs minden veszve a GKI felújító képzés átalakításával kapcsolatban

Folynak a tárgyalások a GKI felújító képzés átalakításával kapcsolatban, tájékoztatta a Trans.iNFO-t az MKFE. De hogy mikor lesz belőle valami, azt egyelőre még nem tudni.

A cikk olvasási ideje 3 perc

Ha a kormány ígérete szerint ment volna a dolog, idén januártól már egy átalakított képzési rendszerben lehetne elvégezni a GKI felújító képzést. De a kormányátalakítás közbe szólt, és még mindig nincsen tető alatt az új jogszabály.

A trans.iNFO megkereste az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét (MKFE) és az Építési és Közlekedési Minisztériumot is, hogy kiderítse, terítéken van-e még egyáltalán a kérdés.

Árvay Tivadar, az MKFE főtitkára lapunknak elmondta, hogy „már csak a döntéshozói oldalon kell mindenkinek rábólintania a tervezett változásokra, és ezt követően megtörténhet a kihirdetés.”

Azt azonban nem lehet tudni, hogy ez mennyi időbe fog telni.

A minisztérium a cikk megjelenéséig még nem reagált megkeresésünkre.

GKI felújító képzés vizsga nélkül

Hogy milyen változásról van szó a GKI felújító képzéssel kapcsolatban?

Novemberben már úgy érezték a hazai közúti fuvarozó képviseletek, hogy tárgyalásaik a célegyenesben vannak a néha Technológia és Ipari Minisztréiummal (TIM; előtte Innovációs és Technológia Minisztériumnak nevezték 2018-2022 májusáig) azzal kapcsolatban, hogy megváltoztassák Magyarországon a GKI  (=gépkocsi-vezető képzési igazolvány) felújító képzést.

Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára elmondta a Trans.INFO-nak, hogy a tervek szerint a következő két továbbképzési rendszer közül lehet majd választani januártól.

Aki nem szeretne vagy nem tud jelenléti képzésben részt venni, az választhatja a már ismerős SZEV-es felújító képzést, ami továbbra is e-learninges elméleti képzésből, szimulátoros gyakorlatból és SZEV-es vizsgából áll.

Akinek megfelel a a „gyakorlati megközelítésű” felújító képzés, annak nem lesz vizsga a képzés végén. Ebben a képzési rendszerben várhatóan 30 órás tantermi, személyes jelenlétet igénylő oktatáson kell részt venni, ami 3 db 10-10 órás modulból áll, ezt követően pedig:

vagy a GKI felújító képzésre akkreditált tanpályán kell 8 órás tréningen részt venni (ebből várhatóan min. 150 perc vezetésnek kell lennie, 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművel)

vagy a GKI felújító képzésre akkreditált 8 órás szimulátoros tréningen kell részt venni (ebből várhatóan min. 150 perc szimulátorban töltött időnek kell lennie).

Az MKFE novemberi tájékoztatása szerint, az EU más országainak gyakorlatát fogja követni az új rendszer; vagyis a vizsga nélküli felújító képzés mindenképpen tantermi oktatáshoz kötött (tehát a gépkocsi-vezető nem tudja a tananyagot a saját időbeosztása szerint és bárhol elsajátítani, mint ahogyan ez az e-learning esetében lehetséges), továbbá a lezárást valamilyen gyakorlati tréningen kell teljesíteni (tanpálya vagy szimulátor).

A Technológiai és Ipari minisztérium a Trans.iNFO megkeresésére október 28-án azt a felvilágosítást adta, hogy az előírások változásának kihirdetése decemberre várható.

Címke