„Milkrun”, szállítás a cross-dockokba és közvetlen szállítás, vagyis logisztika az automotive világában

A cikk olvasási ideje 4 perc
|

5.11.2018

motorizációs szektor cégei nagyon fontosak a a logisztikai operátorok számára. Jövedelmező, de igényes. Minden szerződéssel kapcsolatos információ ebben a szektorban komoly érdeklődésre tart számot. Nincs ez máshogy a GEFCO esetében sem, amely egy olyan operátor, amely nemrég kibővítette az együttműködést a Scania teherautó- és autóbuszgyártóval.

A GEFCO egy logisztikai operátor, amely 47 országban működik, több, mint háromszáz telephelyből álló hálózata van, többek között Lengyelországban is. Tevékenységét többek között a motorizációs (autó-, alkatrész-, és komponensgyártás), elektronikus és az építőipari szektorra koncentrálja. A Scaniának pedig megint csak több száz beszállítója van, többek között Lengyelországban, Litvániában és Lettországban. Keretszerkezeteket, karosszériaelemeket és elektronikus vezetékeket gyártanak.

A Scania és a GEFCO három éve dolgozik együtt. Eleinte az együttműködés az akkori logisztikai partner konszolidált raktárából való szállításra terjedt ki a járműgyártó gyáraiba. Idővel a GEFCO azonban átvette az árukonszolidáció folyamatát is, tehát az alkatrészek és alrendszerek komplex átvételét valamennyi beszállítótól több országból. Az alkatrészeket az operátor veszi át sok gyártótól, és utána kerülnek kiszállításra a a Scania összes gyárába Európában.

A szállítás három módja

A közvetlen kiszállítás a gyártósorra öt országban naponta valósul meg a GEFCO Polska plewiskói raktárából Poznań mellett. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, létre kellett jönnie egy sajátos „logisztikai hídnak” – a lengyelországi, litvániai és lettországi beszállítók termékei (a GEFCO hálózatának közvetítésével) elszállításra kerülnek a konszolidációs raktárba Plewiskóba. Ez háromféleképpen történhet.

Az első a közvetlen szállítás teljes járművet igénylő szállítmánynak. A második az úgy nevezett milkrun, azaz a tejesfiú módszere. Ez az egyik módja a tartalékok csökkentésének és egyúttal a féltermékek gyártósorra, a komponensek a gyárba és a késztermék a vevőhöz való szállításának gördülékenyebbé tételének. Ebben az esetben a szállítmány optimálásának kedvez az, hogy az árut több beszállítótól kell összegyűjteni. A telirakott autók megérkeznek az operátor konszolidációs raktárához, ahol az áru olyan sorrendben van összerakva, amely figyelembe veszi a tovább szállítást közvetlenül az összeszerelő sorokra a a Scania gyáraiban.

A harmadik megoldás a legkisebb áruk gyűjtőfuvarozása a regionális cross-dockokba, ahonnan – átrakodás után – az alkatrészek a plewiskói konszolidációs raktárba lesznek szállítva.

A just-in-sequence mód különösen fontos az automotive szektor számára

A Scania gyárainak alacsony raktárpufferei vannak, és a szállítások just-in-sequence (JIS) módban kerülnek megvalósításra. A just-in-sequence filozófia a just-in-time (JIT) koncepció továbbfejlesztése. Amennyiben a klasszikus JIT-ben alapvetésben arra kell koncentrálni, hogy a tartalékokat megszüntessük, úgy a JIS esetében további és hasonlóan fontos a szállítások megvalósításának sorrendje

A JIS koncepció éppen az automotive ágazatban kerül felhasználásra, főleg a szektor specifikus vonásai miatt, ahol egyre nagyobb jelentősége van az együttműködésnek a felépített beszállítócsoporttal. A kereskedelmi kínálatban elérhető változatok és felszerelési opciók állandó bővítése megint csak oda vezet, ahol ugyanazon modell egyes példányai jelentősen eltérnek egymástól.

A JIS nem csak a gyártósorra való szállítások megfelelő sorrendjére épül. Hogy teljes egészében el lehessen érni az előnyeit, elengedhetetlen a beszállítónak átadni az információt már a szállítmányok előkészítésekor.

A rendszer ügyel, hogy a szállítmányok terv szerint menjenek

A szállítás végrehajtása során a kiválasztott komponensek a későbbi szükséglet szerint vannak összerakva a gyártósorra. Az azonosító számok használatának köszönhetően minden jármű esetében nem fordulhat elő, hogy az egyes összeszerelés alatt álló gépkocsihoz szánt alkatrészek összekeveredjenek. Maga a rendszer arra is ügyel, hogy a szállítmányok a terv szerint kerüljenek megvalósításra, legalább értesítések útján. Ezeket JIS CALL-oknak nevezik, és beállított ütemterv szerint kerülnek kiküldésre: megadott számú nappal, megadott számú órával és megadott számú perccel a szállított elemek felhasználásával végzett összeszerelési munka megkezdése előtt.

Az alkatrészek Plewiskóból a Scania Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban és Svédországban található gyáraiba kerülnek.

A logisztikai operátor felel az üres tárolók szállításáért is, amelyek a Scania gyáraiból egyenesen egy külső cég Eschweilerben található raktárában kerülnek Németországban. Ott átvizsgálják őket, és a GEFCO újra elszállítja őket a lengyelországi és a balti országokbeli beszállítókhoz.

Fotó: Gefco

Címke