Oroszországon keresztüli tranzit kizárólag csak a rakományon lévő elektronikus plombával

A cikk olvasási ideje 2 perc

Ezév július 1-jétől az Oroszországon keresztül szállított minden rakományt elektronikus plombával kell ellátni. A kormány már előkészítette a szükséges jogszabályokat. A módosítása a nemzetközi közúti és vasúti szállításokra fog vonatkozni. A projektben szereplő információk szerint a rakományok ellenőrzéséhez a kormányzati útdíj-rendszerét a Platon-t, a GLONASS technológián alapuló infrastruktúrát a fogják használni.

Biztonság, idő- és pénzmegtakarítás

Oroszország az elektronikus plomba bevezetésével a nemzetközi árufuvarozás fejlesztését célozza meg az Orosz Föderáció területén. A tranzit szállítások gyakorlatilag leállások nélkül megoldhatóak, mivel a megfigyelő rendszer kiküszöböl számos ellenőrzést (kivéve a véletlenszerűeket) és az időigényes vámkezelést is, ami gyakran akár több órán át is tarthat. Ez megtakarítást jelenthet a fuvarozóknak is, akiknek a bonyolult eljárások és ellenőrzések jelentős pénzügyi veszteségeket okoztak. Így persze a rakomány rögzítését sem kell újra megoldani és fixálni, ami A raktér nem tervezett kinyitása vagy a kijelölt útvonalról letérés esetén figyelmeztetést ad a rakomány tulajdonosainak. Az elektronikus plombában kódolva lesznek a szállítók és az áruk címzettjeinek adatai, valamint a szállítási útvonalra és a rakományfajtákra vonatkozó részletes információk is.

Az adatokhoz hozzáférés és a vállalkozók kötelezettségei

Az összegyűjtött adatokért az Orosz Föderáció vámügyi hatósága lesz a felelős. A plombák felrakásának és eltávolításának kötelezettsége a feladó és rakományt átvevő vagy képviselőik kötelezettsége. Egyelőre, nem tudjuk, hogy hol lehet ilyen plombákat beszerezni, és hogy milyen költséggel fog járni. 

A plombák felrakására és eltávolítására vonatkozó kötelezettségért az a szervezet vagy képviselői tartoznak, amely a rakományt feladja, illetve fogadja, illetve a vasúti közlekedés esetén a fuvarozó is – olvasható a jogszabálytervezet egy részében.

Oroszország javaslatot tett az eurázsiai gazdasági unió további tagállamainak a plombák használatára.

Fotó: Pixabay

Címke