Téged mi hajt? – Varga Szilárd vlogja

A cikk olvasási ideje 2 perc

Éljen Május 1. Így a Munka Ünnepe közeledtével, elmondhatom, hogy elégedett vagyok a munkámmal és azt szeretem is. Mondjuk ez így nem túl őszinte és egy kicsit korrigálásra szorul. Maradjunk annyiban, szeretem azt amit csinálok, de annak is inkább azt a részét ami már nem pont a munkáról szól.

Ugye a „szeretek vezetni” szlogen már az első párezer alvásnélküli kilométer után kiégett belőlem. Ezért muszáj valami másnak is lenni, ami hajtja az embert és energiát ad a következő százezer kilométerekre. Már hallom is… a jó fizetés és a jobb megélhetés a családnak, ami persze igaz is, bár ennek ára van, amire most nem térek ki. Persze itt még kell említenem, hogy jó érzés olyan közösséghez tartozni mint a nemzetközis sofőrök. Jó csapat, jó közösség, jó barátok, jó kollégák.

Városséták

De nekem van még egy, és az nem más mint a lerakóhelyek felfedezése és a városséták. Nagyon sokan kérdezik mi a jó vagy éppen rossz a furgonozásban…. hát ez, pont ez. A szabadság! És pont ezért nem ülnék nagyobb autóra, mert azzal el is veszne ennek varázsa.

Gyakori kérdés, állandó vita..kamion vagy furgon?! Mindkettőnek meg van az előnye és a hátránya. Tény, hogy a vezetési idő nálunk elég durva, viszont kárpótol az a tudat, hogy nem egy autópálya benzinkútján kell parkolni, és a többi kamionos lecsúszott gatyájából kivillanó seggét nézegetni.Ennél sokkal szebb látvány egy belváros, egy tengerpart vagy éppen egy strand. Szerintem elég nagy a kontraszt.

De nem vitát akarok gerjeszteni, van aki ezért szereti a kaminozást, van aki azért szereti a furgonozást. A lényeg ugyanaz.. ezért a munkáért se te, se én nem kapjuk meg a „kiváló dolgozó” érdemérmet, te is és én is maradunk egyszerű és hétköznapi sofőrök akik valahol Európában magányosan tengetjük életünket a második otthonunkban.

Fotó: Pixabay

Címke