TransInfo

Tovább romlott a nemzetközi szállítmányozás bevétele a Waberer’s-nél a harmadik negyedévben

A cikk olvasási ideje 4 perc

A Waberer’s nemzetközi szállítmányozási részlege 12%-kal alacsonyabb árbevételt hozott a konyhára idén a harmadik negyedévben, mint 2018-ban ugyanekkor. 260-nal kevesebb wabis teherautó és 109-cel kevesebb járművezető rótta az utakat szeptember végére, mint tavasszal.

Az előző év azonos időszakához képest, 2019 harmadik negyedévében a Waberer’s International bevétele 7 százalékkal 170 millió euróra csökkent, melynek legfőbb oka a nemzetközi szállítmányozás árbevételének csökkenésében keresendő. Ez pedig a flottacsökkentésnek köszönhető, állítja a cég pénzügyi jelentése.

A Waberer’s flottacsökkentése nem csupán szócséplés: 2019-ben összesen 376 teherautóval és 382 járművezetővel kevesebben dolgoznak a cégnél, mint 2018 végén. Sőt, 2018 harmadik negyedévéhez viszonyítva ezek a számok még feltűnőbbek: 465-tel kevesebb teherautója és 569-cel kevesebb járművezetője van most a Waberer’s-nek, mint akkor.

 2019 első negyedév 2019 második negyedév  2019 harmadik negyedév 2018 harmadik negyedév 2019-es flottacsökkentés 2018 Q3-hoz viszonyított flottacsökkentés
Teherautók száma 4340 4229 3964

 

4429

 

376 465
Járművezetők száma 5806 5533 5424 5993 382 569

* az adatok a Waberer’s International harmadik negyedéves pénzügyi jelentéséből származnak

Az átalakítási program pozitív hatást gyakorolt az eredményekre: EBITDA és EBIT szempontjából 2019 legjobb negyedéve volt a harmadik, úgy nominálisan, mint margin szempontjából. A negyedévre kimutatott veszteség ugyanakkor jelzi, hogy a Waberer’s-nél fenn kell tartanunk elkötelezettségünket és lendületünket a nyereségesség teljeskörű és fenntartható elérése érdekében.” – nyilatkozta Robert Ziegler, a Waberer’s International vezérigazgatója.

A nemzetközi szállítmányozás visszaesett

Az árbevétel csökkenése leginkább a nemzetközi fuvarozási szegmens bevételei miatt esett, ami a járműállomány zsugorodása miatt 12 százalékos visszaesést mutatott az előző év harmadik negyedéhez képest. A vállalat beszámolója szerint, éves összehasonlításban a fuvarozási díjak emelkedtek, a járműkapacitás kihasználtsága javulást mutat, bár nagyjából stabil az előző év azonos időszakával összevetve. A szállítmányozási tevékenység az előző évihez képest érezhetően visszaesett, mivel a megrendelések átcsoportosítása során a saját flotta prioritást élvezett.

A regionális logisztika nem hagyta cserben a céget

A Regionális Kontrakt Logisztika szegmens bevétele ugyanakkor 2 százalékkal emelkedett. Ennek oka a nagyobb raktárkapacitás és a meglévő szerződések újratárgyalása, a cég negyéves pénzügyi jelentése alapján.

Az árbevétel növekedését főként a folyamatban lévő árképzési erőfeszítések pozitív hatásainak köszönhetjük, mivel a kevésbé nyereséges teljes rakományos szolgáltatásokat nagyobb árrésű logisztikai szerződések váltják fel. A raktárkapacitás a harmadik negyedévben 8 ezer négyzetméterrel bővült, ez éves összehasonlításban 18 ezer négyzetméter többletnek felel meg.” – olvasható a pénzügyi beszámolóban

Nexways lesz a Waberer’s

A pénzügyi beszámolóban Robert Ziegler megerősítette azt a kiszivárogott információt, miszerint a Waberer’s Nexways néven folytatja majd pályafutását. Pontos részletek még mindig nem derültek ki azal kapcsolatban, hogy mikortól használja a vállalkozás ezt a nevet.

A flottaüzemeltetés terén egy új struktúrát állítottunk fel, miszerint egy Nexways Cargo nevű új jogi egységbe gyűjtjük össze az összes gépjárművet és járművezetőt. Az új struktúra hatékony adminisztrációt, jobb ellenőrzést és a végrehajtásban érintett összes munkatársunk számára egységes feltételeket biztosít.- mondta el a vezérigazgató.

Fotó: Waberer’s

Címke