Még mindig halovány a Waberer’s csillaga – 6%-kal esett a bevétel a második negyedévben

A cikk olvasási ideje 3 perc

A Brexit miatt visszaesett a  fuvarozási szolgáltatások száma idén március végén, majd a cégnél bevezetett új fuvarozás-irányítási rendszer okozott problémákat a működésben, áll a Waberer’s második negyedévről szóló jelentésében.  Mindezek miatt 6%-kal esett a bevétel 2019 második negyedévében, de a vezetőség még mindig optimista.

2019 második negyedében a Waberer’s bevétele 6%-kal csökkent , így 173 millió euróra esett a Brexit március végére kitűzött határnapja miatt, amikor a vállalat csökkentett járműkapacitás és alacsonyabb volumen mellett működött.

A cégnek eddig nem volt szerencsére az új fuvarozás-irányítási informatikai rendszer bevezetésével sem. 

Áprilisban megtörtént az új, SAP-alapú fuvarirányítási rendszer éles indítása, amely azonban az első hetekben komoly működési és teljesítményproblémákkal küzdött, és előfordult teljes rendszerleállás is, amely megrendelések elvesztéséhez vezetett és lehetetlenné tette a számlázást. Az ebből adódó üzletvesztés szintén észlelhető hatást gyakorolt áprilisi eredményeinkre, bár hosszú távú hatással nem járt” – nyilatkozta Robert Ziegler, a vállalat vezetője.

A rendszeres EBITDA az előző év azonos időszakához képest 41%-kal alacsonyabb, 12 millió euró volt, mivel az áprilisi volumen-visszaesés a nemzetközi marginokat érintette; a regionális működés visszatért a pozitív EBITDA-növekedés útjára. A rendszeres EBIT –5,9 millió euróra csökkent, mivel a flottacsökkentés megkezdett második hullámában további 300 gépjárművet kell visszaadni és ez ideiglenes terhet ró az értékcsökkenésre. 

A nettó bevétel -9,1 millió euróra esett vissza.

Az átalakítások meg fogják hozni a kívánt eredményt – reméli a vezetőség

A nehézségek ellenére az átalakítási program tovább zajlik. Bár az intézkedések pozitív hatásai a vártnál lassabban jelentkeznek, az értékesítési, általános és adminisztratív költségek megtakarítása már látható a számadatokon, és várhatóan javulást eredményeznek az év második felében.

A kereskedelmi területen sikeresen növeltük szerződéses tevékenységünk arányát és javítottuk a szerződéses és azonnali értékesítés összehangolását. Emellett proaktívabban keressük az új ügyfeleket olyan térségekben, amelyek gépjárműállományunk pozicionálását kiegyensúlyozottabbá teszik. A fuvartervezést illetően a kihasználtság további javítása érdekében folyamatos tervezési folyamatot vezetünk be. Emellett optimalizáló eszközeink további finomítása zajlik, hogy az ügyfeleknek tett ígéreteknek és a gépjárművezetői elvárásoknak megfelelően tudjunk tervezni, miközben a gépjárműállomány nyereségességét is javítani próbáljuk.” – magyarázta a vezérigazgató a számokat.

A magasabb nettó adósságrátától függetlenül a Waberer’s pénzügyi helyzete továbbra is stabil, a nominális nettó adósságállomány csökkenése várhatóan tovább folytatódik az év hátralévő részében, mivel a flottacsökkentési program teljes hatása meg fog jelenni a mérlegben.

Az első negyedév sem volt ragyogó

2019 első negyedévében a Waberer’s árbevétele 2%-kal 182 millió euróra nőtt. A vállalat továbbra is magasabb árakat ért el, de több kulcsfontosságú nemzetközi ügyfelénél kevésbé kiszámítható forgalommal találkozott, amely kedvezőtlen hatást gyakorolt a teherautó-kapacitás kihasználtságára. Hazai viszonylatban különösen a raktározás és a gyűjtőfuvarozás terén növekedtek a volumenek.

A pénzügyi eredmény 2019 első negyedévében 0,9 millió eurós veszteséget ért el, a rendszeres nettó eredmény 4,4 millió eurós veszteséget mutatott.

Fotó: Wikimedia Commons

Címke