Immár sofőrazonosító egység is van a Volánbusz 1800 autóbuszán

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Volánbusznál az i-Cell cég 1800 autóbuszt szerelt fel flottamenedzsment eszközökkel és sofőrazonosító egységekkel - közölte az i-Cell Kft. és a Volánbusz közös közleményben hétfőn az MTI-vel.

Immár sofőrazonosító egység is van a Volánbusz 1800 autóbuszán
Fotó: Volánbusz

Kiemelték, hogy az egyedi fejlesztésű technológia csökkenti a gázolajfogyasztást, emellett a rendszer naprakész adatokat szolgáltat az esetleges műszaki problémák feltárásához, hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez, a hatékonyabb forgalomirányításhoz, és a nagyobb ügyfél-elégedettséghez.

A tájékoztatás szerint az i-Cell tavasszal nyerte a Volánbusz Zrt. üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt, mintegy 500 millió forintos közbeszerzési pályázatát. A telematikai cég vállalta, hogy az ország különböző pontjain összesen 1800 autóbuszt szerel fel i-Fleet flottamenedzsment eszközökkel, illetve sofőrazonosító egységekkel.

Hangsúlyozták, a fejlesztés nemcsak a járművezetők, a műszaki és az adminisztratív területen dolgozók munkáját segíti, de megkönnyíti a forgalomirányítást is és nagyban hozzájárul a Volánbusz Zrt. kiszámíthatóbb és takarékosabb működéséhez.

A két vállalat együttműködése nem újkeletű, 2005-ben még a Körös Volán volt az i-Cell első üzemanyag kontrolling megoldását használó partnere, ezt számos, jelentős megtakarítást eredményező fejlesztés követte az elmúlt mintegy két évtizedben. Legutóbb 2019-ben, szintén a Volánbusz egyik jogelődjénél, az Észak-magyarországi Közlekedési Központnál (ÉMMK) épített ki az i-Cell intelligens üzemanyagkút rendszerrel integrált felügyeleti megoldást – írják a közleményben.

Nyilvános cégadatok szerint az i-Cell Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 2021-ben 1,75 milliárd forint értékesítési nettó árbevételt ért el, 41 millióval többet a 2020. évinél. A társaságnak tavaly 557 millió forint adózott eredménye volt az előző évi 623 millió forinttal szemben.

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek