Fotó: Girteka Logistics

Valós idejű nyomonkövetés a Girtekánál is

A Girteka Logistics februárban azzal dicsekedett, hogy bevezette a valós idejű nyomon követést valamennyi kiszolgált ügyfele számára, függetlenül attól, hogy mennyire nagy vagy kicsi a számára megbízásba adott rakományok volumene.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Sőt, a Girteka láthatósági megoldásokat fog kínálni, amelyben megosztja a teherautói helyzetét a rakományokkal, anélkül, hogy az ügyfeleknek többletköltséget számítana fel. A litván cég azt is kiemelte, hogy a valós idejű láthatósági megoldása könnyen integrálható bármelyik vezető visibility-szolgáltatással.

A megoldást lehet használni:

– a minden küldeményhez járó közvetlen link segítségével;

– dedikált navigációs panel segítségével a Girteka partnereinek egyik internetes honlapján minden egyes rakomány követéséhez;

– az ügyfél által választott digitális ellátási lánc láthatósági szolgáltatáson keresztül, amennyiben már fennáll együttműködés a szolgáltatóval;

– az ügyfel ellátási lánc kezelési rendszerében, miután integrálták azt a Girteka láthatósági megoldásával.

A járműveink megnézésének a lehetősége nem csak segít a partnereinknek nyitottabbaknak lenni, de az ügyfeleinknek segít javítani az ellátási láncok folyamatait, ami a jövőben maximalizálja a folyamataik hatékonyságát. Nagyobb kontrolljuk és tudásuk lesz a Girteka Logistics által biztosított fuvarküldeményekről” – emeli ki Pavel Kveten, a Girteka Logistics Europe operációs igazgatója.

Az operációs igazgató szerint ez a megoldás az egyik lépés, amelyet a Girteka meg akar tenni, hogy az ügyfelek benyomását javítsa a digitalizálás folyamata során, amikor is átállnak a jellenlegi rendszereikről az SAP vállalat fuvarkezelési rendszerére (TMS).

 

Címke