2017 óta vezetett tachográf kártya nélkül. Most kapták el

A cikk olvasási ideje 1 perc

Egy német járművezető és munkáltatója 5000 eurós bírságra számíthat, mert a férfi érvényes képesítés és tachográf kártya nélkül vezetett teherautót. A sofőrnek korábban voltak érvényes dokumentumai, de azokat 2017 óta nem újította meg.

Múlt kedden egy német szállítmányozó cég 63 éves sofőrjét ellenőrizték a német közlekedési rendőrök. Amint arról a helyi média beszámol, kiderült, hogy a sofőrnek nem volt érvényes hivatásos járművezetői képesítése, sem érvényes menetkártyája a tachográfhoz.

A férfi régebben minden bizonnyal hivatásos járművezetőként dolgozhatott, mivel korábban megfelelő képzettséggel és dokumentumokkal rendelkezett, ezeket azonban 2017 óta nem újította meg.

Bár további vizsgálat folyik az ügyben, a tisztek már megállapították, hogy összesen több mint 3500 kilométert és 80 órát vezetett kártya nélkül.

A közlekedési rendőrök megtiltották a sofőrnek, hogy folytassa útját, és feljelentették őt és a munkáltatóját. A sofőr és az őt alkalmazó vállalat most további kivizsgálásra és akár 5000 eurós pénzbírságra is számíthat.

Fotó: Bayern Polizei

Címke