A fuvarozó majdnem egy milliárd euróra növelte a bevételét 2020-ban. Kinek ment ennyire jól a járvány alatt?

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Girteka Logistics-nak, a legnagyobb európai teherszállító flottával rendelkező vállalatnak majdnem 1 milliárd euró bevétele volt a járvány sújtotta 2020-as évben. Ezen felül a cég majdnem a kétszeresére növelte a nettó hasznát.

A litván fuvarozó bejelentette, hogy a csoport értékesítésből származó bevétele kb. 5%-kal nőttek meg éves összehasonlításban a 2019-es 945 millióról 996 millióra 2020-ban.

A cég a nettó nyereség növekedésével is dicsekedhetett, ami a 2019-es 9 millió euróról 23 millióra nőtt az elmúlt éven.

„A járványos évben, amikor nagyon sok zavar jelentkezett az ellátási láncokban, azok közé tartoztunk, akik nem hagyták, hogy leálljon a világ. Dacára a bizonytalan időknek és a sok nehézségnek például a határok lezárása miatt, nap mint nap, egyik napról a másikra, a mi teherautóink szállították az élelmet, az orvosi felszerelést, az elektronikát és egyéb javakat” – mondta el Edvardas Liachovičius, a Girteka Logistics elnöke.

Az elmúlt, járvány sújtotta év során a litván cég bővítette is flottáját. 2019-ben még 7.400 vontatójuk volt, 2020. végére már több, mint 8.000. A Girteka Logistics színeiben közlekedő teherautó átlagos kora 2-3 év.

Idén februárban a litván cég bejelentette, hogy megrendel 2.000 legújabb generációjú Volvo FH teherautót.

Fotó: Girteka Logistics

Címke