„A járművezetők jó eséllyel elvesztik a munkájukat” – német tanulmány a kiküldetési rendelvényről

A cikk olvasási ideje 4 perc

A freiburgi központú Európai Politikai Centrum Németországban áttanulmányozta  az új kiküldetési előírásokat. A következtetései nem egy nyugati politikust meglephetnek. A szervezet a szabályozásban több hátrányt, mint előnyt fedez fel.

Az Európai Politkai Centrum egy olyan német civil szervezet, amely folyamatosan figyeli és elemzi az Európai Unió szintjén zajló törvényhozási folyamatokat. Az elemzéseit és kutatásait EPC riportok formájában megosztja a médiával, a politikusokkal, tudósokkal és az internetes társadalommal. Igazgatója a német közgazdász, dr hab. Lüder Gerken, a EPC Tanácsához pedig többek között Leszek Balcerowicz és Németország volt elnöke,  Roman Herzog tartozik.

Az alapítvány úgy döntött, megvizsgálja az Európában sok vitát kavart EU-s kiküldetési előírásokat. A EPC nemrégiben közzétett egy jelentést, amelyben elemzi a szabályozás bevezetésének következményeit.

A következtetései összhangban vannak a „Munkavállalók kiküldetése a szállítmányozásban – az európai vállalkozók véleménye és félelmei” című jelentéssel, amelyet a TransINFO készített elő.

Drágább lesz

Ahogy a EPC értékelésében olvashatjuk, amely a kiküldetésről szóló előírások gazdaságra gyakorolt hatásáról szólnak,  a rendelvény gátolja az árkonkurenciát és a szállítmányozási piacon való szolgáltatások nyújtását, amivel megsértik az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 56. cikkét.

Az Európai Bizottság a járművezetőknek „egyenlő munkáért egyenlő bért” akar adni. A EPC meglátása szerint azonban ez oda vezet, hogy az alacsonyabb bérszínvonalú országokból való kiküldetés a magasabb bérszínvonalú országokba sokkal drágább lesz. Ez pedig azt okozza, hogy a szállítmányozási szolgáltatások költségei érzékelhetően megnőnek, és csökken e belső piac hatékonysága. Ez pedig a termékek árának emelkedését hozhatja, tehát végső soron a magasabb bérköltségek közvetlenül a fogyasztókon és a vállalkozókon csapódnak le az egész Unióban.

A szállítmányozás is emelésekre számít

Az európai szállítmányozási szakma legtöbb képviselője is a szolgáltatások árának emelésével számol, a kiküldetésről szóló előírások egyik fő következményeként. Ez derül ki a Trans.INFO beszámolójából, amely a régi és az új Unió vállalkozóinak vizsgálata alapján született.

Milyen hatással lesz az irányelv a szállítmányozási szolgáltatások árára?

Az előírások megfosztják a kamionosokat a munkájuktól

“A szolgáltatások szabadságát korlátozni lehet a konkurenciaharc megelőzésével vagy a munkavállalók védelmével indokolni”- A Centrum az Európai Unió Bírósága szóvivőjének 2015-ös véleményére hivatkozik. Azonban a kiküldetésben lévő járművezetőkre alkalmazni a fogadó ország bérezésére vonatkozó szabályokat (beleértve a kollektív szerződéseket), nem valamennyi munkavállaló védelmét szolgálja, csak a helyiekét – emeli ki a EPC. A kiküldetés költségei megnőnek, aminek köszönhetően csökken a kereslet az alacsonyabb bérszínvonalú országok szállítmányozóinak a szolgáltatásai iránt, és „ki lesznek söpörve a nyugati piacokról”. Az ezen cégeknél munkát vállaló járművezetők „nem élnek az új előírásokkal, hanem valószínű elvesztik a munkájukat” – foglalják össze a EPC jelentésének szerzői.

A kiküldetési irányelvből következő előnyök

A EPC a kiküldetésről szóló uniós szabályok negatív hatásai mellett pozitívumokat is észrevesz. Az új irányelv pontosan meghatározza a tagállamok ellenőrzési jogosultságát a munkavállalók kiküldetésével kapcsolatban.

Jelenleg ugyanis a fogadó ország minden ellenőrzést végrehajthat a kiküldetéssel kapcsolatos előírások végrehajtása érdekében. Az új irányelv szerint konkrét ellenőrzési tevékenységeket végezhetnek, valamint egyértelműen meghatároz egy sor formaságot és dokumentumot, amelyek elvártak a kiküldetésbe küldő cégektől és a kiküldetésbe menő személytől magától.

A szerkesztőség kommentárja

Az Európai Politika Centrum illetve a „Munkavállalók kiküldetése a szállítmányozásban – az európai vállalkozók véleménye és félelmei” jelentésnek kötelező olvasmánynak kellene lennie az európai politikusok számára, akik a szállítmányozási ágazat jövőjéről, és ami ezzel jár, az uniós gazdaságról döntenek. A javasolt előírások negatív következményeiről nemcsak a Közösség keleti része beszél, de a Nyugat is. Sőt, mi több, ezek már nem csak egyedülálló hangok az ágazattól, hanem komoly intézetek által kidolgozott elemzések. Reméljük, hogy a józan ész hangja meggyőzi az uniós döntéshozókat, és a szállítmányozás kivétele a kiküldetési irányelv hatálya alól végre végleges megerősítést nyer.

Fotó: Pixabay

Címke